Egy amerikai házaspár New York állam északi részén vásárol egy régi házat két idős nővértől, akik egész életükben ott éltek.
A tél közeledtével a férj aggódni kezd, hogy hogyan tudják majd felfűteni a nagy épületet, mert elég kevés a radiátor.
Beköszönt a hideg idő, egyik reggel arra ébrednek, hogy 12 fok van a szobában.
Felhívják a régi tulajdonosokat, hogy ők hogyan oldották meg a fűtést ilyen hidegben.
- Hát az utóbbi 30 évben, mi télen Floridába mentünk.

Mi a különbség a transzvesztita és egy emós között?

Emós: - Depi vagyok és öngyi leszek.

Transzvesztita: - Peti vagyok és Gyöngyi leszek.

Hogy hívják a mobiltelefonos akcióhőst?
- PIN Code Van Damme.

A mi gyerekkorunkban az autókban nem volt légzsák, hátsó biztonsági öv.
Egy teherautó platóján utazni különleges élmény volt, most is szívesen emlékszünk rá.
A kiságyaink rikító színű, ólmot tartalmazó festékkel voltak pingálva.
Nem volt biztonsági kupak a gyógyszereken.
Védősisak nélkül bringáztunk.
A nagymama kerti kútjából húzott vizet ittuk, ásványvíz
helyett.
Magunk készítette görkorcsolyáink voltak.
A szerencsésebbek, akik lejtős utcákban laktak, az utca elejéről indulva, félúton eszméltek rá, hogy nincs fék a gördeszkán.
Néhányszor közeli kapcsolatba kerültünk az utcabeli fákkal, bokrokkal, de megtanultunk ennek is örülni, hiszen igaz ugyan, hogy letaroltuk a bokrokat, de a bokor alatt legalább az autók útjában nem voltunk.
Ha kimentünk játszani, egyetlen kikötés az volt, hogy sötétedésre érjünk haza.
Az iskolában nem volt napközi, otthon ebédeltünk.
Nem voltak mobiltelefonjaink, így aztán senki ránk nem talált. Jó volt. Nem?
Rosszalkodtunk, számtalan csínyt követtünk el, hol egy kéz, hol egy láb tört, a fogaink sem voltak biztonságban, és mégsem születtek jegyzőkönyvek a rendőrségen. A felelősség mindig azé volt, akié kellett, hogy legyen.
Házi süteményen éltünk, vajas kenyéren, cukros és nem szaharinos ételt, italt kaptunk, mégsem voltak súlyproblémáink, mert állandó mozgásban voltunk.
Egy Meggy Márká-t négyen ittunk ugyanabból az üvegből és egyikünk sem halt bele.
Nem volt Playstation-ünk, Nintendónk, X box-unk, video játékaink, színes televíziónk 110 csatornával, videó kameránk, dolby surround, mindentudó telefonjaink, számítógépeink,
Internet, de voltak barátaink.
Vágytunk egymás társaságára. Rossz volt egyedül.
Időnként összevesztünk, ha csapatok kellettek a játékhoz, és ha valaki kimaradt a csapatból, nem kellett őt pszichológushoz vinni az elszenvedett trauma miatt.
Nem voltunk mindannyian jó tanulók. Még az is előfordult, hogy évet kellett ismételnünk.
Nem rohantak velünk egyből pszichológushoz. Senkit sem ismerek, aki dislexiában szenvedett volna, vagy hiperaktív lett volna.
Ha valaki évet ismételt, olyan volt, mintha kapott volna még egy esélyt.

Azt kérdezik a gyerekeink: Hogyan lehetett így élni?
Hogyan nőttünk azokká, akik vagyunk?
Ennek a generációnak a képviselője vagy?
Ha igen, akkor meséld el ezt a fiataloknak, hogy megtudják milyenek is voltak azok az évek.

Ők majd azt mondják, hogy tök unalmasak voltunk, és csak mi fogjuk tudni, hogy nem unalmasak voltunk, hanem boldogok.

Chuck Norris Facebook postjai megjelennek a Twitteren a Google+-on és az IWIW-en is !

Egy fiú szerelmet vall egy szőke lánynak:
- Ha hozzám jössz feleségül, a tenyeremen hordozlak majd!
- Miért, autód nincs?!

Az, hogy a Télapó rénszarvasos szánja repül, annak egyetlen egy oka van: Chuck Norris pörgő forgó rúgása.

Hogy hívják a lassú, de mégis dolgozni akaró indiánt?
- Igyek szem.

A skót szomszédasszony átmegy egy másik asszonyhoz. A nő nagyon örül neki, hogy átment hozzá, mivel régen volt nála.
Behívja és megkérdezi tőle, hogy kér-e egy kávét.
- Persze, köszönöm.
- Hány cukrot tehetek bele?
- Hát otthon két kanállal iszom vendégségben pedig hárommal.
Az asszony beletesz két kanál cukrot. A másik csak néz:
- Azt mondtam hármat kérek vendégségben.
- Hallottam, de szeretném ha otthon érezné magát...

Tibi, mi tennél, ha hirtelen megtámadna egy medve?
- Elszaladnék.
- És ha utánad futna?
- Felmásznék egy fára.
- Mi lenne, ha utánad mászna?
- Átugornék egy másikra.
- Tegyük fel, hogy még mindig követne.
- Figyu - szól közbe Tibi -, te nekem szurkolsz vagy a medvének?