Bizarr
Két barát beszélget.
- Hallottam, hogy a Béla meghalt tegnap a házatokban. Hogy történt?
- Nagy sebességgel nekiment, a házunk előtt egy autónak, kirepült a szélvédőn, és fejjel előre a csukott ablakon keresztül pont a mi hálószobánkba repült be.
- Úristen, micsoda halál!
- Nem, ezt simán túlélte. Odakúszott a hálószobaszekrényünkhöz, és megpróbált a kilincsbe kapaszkodva talpra állni. Azonban így a szekrényt magára rántotta.
- Micsoda kegyetlen vég!
- Nem, ezt is túlélte. Kimászott alóla, és kikúszott az ajtón. A lépcsőkorlát mellett megint megpróbált felállni, de a korlát nem bírta a súlyát, és Józsi lezuhant a földszintre, a korlát darabjai meg a fejére.
- Ezt már biztos nem élte túl!
- Dehogynem! Kimászott a konyhába, ahol a tűzhely mellett próbált talpra állni, de lerántotta a fazekat, és a forró víz mind az arcába borult.
- A szerencsétlen!
- Ám ezt is túlélte. Elkúszott a telefonig, hogy a mentőket hívja. Azonban ahogy felvette a telefont, belekapaszkodott az állólámpába, hanyatt esett, kiszakította a zsinórt, és mivel vizes volt, megrázta az áram.
- Micsoda szörnyű halál!
- Dehogy, ezt is túlélte.
- Akkor hogyan halt meg?
- Lelőttem.
- Lelőtted? De miért?
- Hát, vazzeg, ha így folytatja, az egész házat tönkreteszi!
Értékeld a viccet:
Eddigi értékelés: 4,33
Bizarr
- Doktor úr, olyan sokáig tartott a műtétem, hogy magának közben szakálla nőtt?
- Nem fiam, én nem a sebész, hanem Szent Péter vagyok!
Értékeld a viccet:
Eddigi értékelés: 4,15
Bizarr
Egy részeg pasi pisil a parkban.
Meglátja egy csinos nő és így szól :

Micsoda állat !

Mire a részeg : - Nyugi, nyugi két kézzel fogom :)
Értékeld a viccet:
Eddigi értékelés: 4,59
Bizarr
A vadásztársaság visszatér a vadászlakba.
Egyikük izgatottan néz körül:
- Uraim, senki sem hiányzik?
- Nem - hangzik a megnyugtató válasz.
A vadász felsóhajt:
- Rendben, akkor úgy látszik, valóban szarvast lőttem...
Értékeld a viccet:
Eddigi értékelés: 3,32
Bizarr
Három cowboy vitatkozik, hogy ki tud a legjobban bánni a fegyverrel. Eldöntik, hogy kiállítanak egy embert az ivó közepére, beletesznek egy szál cigarettát a szájába és az lesz a cél. Jön az első, előkapja a fegyverét, lő, eltalálja a cigaretta parazsát. Zsebre vágja a pisztolyt és azt mondja:
- I am Joe.
Jön a második ő eltalálja a cigaretta közepét, és ezt mondja:
- I am Bill.
Jön a harmadik és telibe találja az ember fejét, majd így szól:
- I am sorry!
Értékeld a viccet:
Eddigi értékelés: 3,49
Bizarr

Férj bemegy a hálószobába, hóna alatt egy kecske.
- Látod drágám, amikor fáj a fejed, ezt a disznót szoktam megdöngetni - mondja.
Mire a felesége:
- De hát ez nem is disznó!
- Asszony, nem hozzád beszéltem!
Értékeld a viccet:
Eddigi értékelés: 4,49
Bizarr
A radiológus magához hívatja a beteget:
- Van egy jó és egy rossz hírem, melyiket mondjam először?
- A rosszat, doktor úr!
- Rendben. A röntgenfelvételén egy nagy kiterjedésű, rosszindulatú tumor látszik!
- Hát ez szörnyű, és mi a jó hír?
- Photoshoppal el tudom tüntetni.
Értékeld a viccet:
Eddigi értékelés: 3,32
Bizarr
Két ismerős fickó találkozik:
- Légy szíves add kölcsön a fekete öltönyödet, mert meghalt a nagyapám!
- Persze, természetesen, vidd csak.
Néhány nap múlva megint találkoznak:
- Te haver, ideje ha lenne, ha visszaadnád az öltönyömet!
- Sajnos nem tudom, a nagyapámon van...
Értékeld a viccet:
Eddigi értékelés: 4,0
Bizarr
Egy öregember üldögél egy padon. Odaül mellé egy punk csávó a szivárvány színeiben játszó tarajos hajával. Az öreg csak bámul rá. Végül a punk nem bírja tovább és megkérdezi:
- Mi van tata, még soha nem csinált semmi vadat életében?
Mire az öreg:
- Dehogynem fiam, egyszer úgy berúgtam, hogy megkeféltem egy papagájt. Pont azon gondolkodtam, hogy nem te vagy-e a fiam.
Értékeld a viccet:
Eddigi értékelés: 4,59
Bizarr
- Elegem van belőled, Henry! - veszekszik a maffiózó felesége az párjával. - Miért nem próbálsz meg te is úgy élni, mint mások, a két kezed munkájából?
- Nem lehet drágám, a rendőrök ismerik az ujjlenyomatomat.
Értékeld a viccet:
Eddigi értékelés: 3,82