A laktanyában kolerajárvány tör ki. A vezetőség elrendeli, hogy figyeljék a mellék helységet.
Egyik éjszaka Kovács közlegényt felverik az álmából:
- Azonnal jöjjön velünk, mert maga kolerás!
- Ezt meg honnan veszik?
- Megfigyeltük, hogy nyolcszor ment egymás után a mellék helységbe.
- Az igaz, de hétszer foglalt volt.

Egy ember éppen elveszítette az állását, a felesége elhagyta, hát elhatározza, hogy öngyilkos lesz.
Felmászik a híd legmagasabb pontjára és éppen mikor ugrani készül, meglát a parton egy embert, akinek mindkét karja hiányzik táncolni egy furcsa táncot.
Gondolja magában, az élet talán mégsem annyira rossz, - lemászik a hídról és odamegy az emberhez.
- Uram, szeretném megköszönni, hogy megmentette az életemet. Tudja, éppen öngyilkos akartam lenni, amikor megláttam magát táncolni annak dacára hogy nincsenek karjai és megváltoztattam a döntésemet.
Az ember ránéz és keserűen azt mondja:
- Táncolni? Én nem táncolok, csak viszket a fenekem és nem tudom megvakarni!

A parkban egy padon ülő bombázóhoz odamegy egy szakadt kinézetű csavargó és előszedi a nemrég a kukából kiguberált élelmiszereit.
Megszólítja a nőt:
- Hölgyem, megkínálhatom a szendvicsemből?
- Hagyjon engem békén, mondja a nő.
- Akkor esetleg egy kis üdítőt, nyújtja az eldobott üveg alján lötyögő némi folyadékot.
- Ember, mondtam már, hogy hagyjon békén - mondja a nő most már erélyesebben.
- Akkor a dugást már ne is említsem? - így a csavargó.