Rögtön tudtam, hogy nemkívánatos gyerek vagyok, mikor kenyérpirítóval
kellett játszanom a fürdőkádban.

Gyilkossági ügyben véd az ügyvéd egy embert. Nagyon úgy néz ki, hogy a védence a tettes, de az áldozat holtteste nem került elő, így nem bizonyítható a tett.
Hogy megnyerje az esküdteket, az ügyvéd kieszel egy trükköt:
- Tisztelt esküdtszék! Hogy bebizonyítsam védencem ártatlanságát, az úgynevezett áldozat egy percen belül belép azon ajtón , és tisztázza védencemet!
Valamennyi esküdt odanéz, várnak, de nem történik semmi.
- Nos, tisztelt bíróság, azt hiszem, ez elég jó példa volt! Gondolják el: önök mindannyian odanéztek az ajtóra, várták, hogy belépjen rajta az, akit állítólag védencem gyilkolt meg. Ez azt bizonyítja, hogy a lelkük mélyén tudják: nem történt meg gyilkosság!
Az esküdtek láthatóan zavarodottan mennek tanácskozni, majd visszajönnek, és kimondják:
- Bűnös!
Az ügyvéd felháborodva kérdi:
- De hát mindannyian odanéztek az ajtóra, nem?
- Igen, mi mind odanéztünk – mondja az egyik esküdt.
– De a védence viszont nem!

Két mentős beszélget:
- Képzeld, a múltkor volt egy szörnyű esetünk. A templomból hívtak minket, hogy mise közben az egyik idős úr meghalt, és azt kérték, hogy diszkréten vigyük el, hogy a többi hívőt ne zavarjuk meg.
- És ebben mi volt olyan szörnyű?
- Az, hogy három másik öregurat is kihoztunk, mire megtaláltuk azt, aki tényleg meghalt.