1. Felháborító, hogy nem tartanak alkoholt, legalább bort. Bezzeg a pincérek mind részegek!

2. Azonnal cseréljék le a személyzet egyes tagjait! Bablevest rendeltem, meg sült krumplit hallal.
Egy tányérban szolgálták fel...

A riporter kérdezi az agg milliomost, hogy hogyan gazdagodott meg.
- Mikor 20 éves voltam, a legnagyobb gazdasági válság közepén, az utolsó dolláromon almákat vettem. Kifényesítettem mindet, és két dollárért eladtam őket. Másnap a két dolláron megint almákat vettem...
- És ezt addig csinálta, amíg milliomos nem lett?
- Nem, csak egy hétig. Aztán a feleségem apja meghalt, és ránk hagyott 5 millió dollárt.

Az idióta férjem átállította a gps hangját Darth Vaderre és rohadtul nem tudtam, hogy kell visszaállítani.
Jó volt így leautóznom hétvégén anyámékhoz vidékre. Végig szuszogott és kábé 10 percenként közölte hogy "én vagyok az apád".

A bánatomat italba akartam fojtani, de kiderült, hogy tud úszni a bestia!

Történt egyszer, hogy egy fiatal srác felnevelt egy árva vaddisznót. Az állat úgy ragaszkodott a sráchoz, mint egy kutya. Egyszer elmentek vadászni, és a srác lőtt egy vaddisznót.
Vitte a vállán. Mögötte ballagott a saját házi-vaddisznója.
Hazafelé tartva találkoztak egy turistacsoporttal, akik meglepve kérdezték: - Itt meg mi történt? Mire a srác lazán:
- Az egyik vadmalacot lelőttem, erre a másik megadta magát.

Két diák, a hétfői vizsgája előtt, a Balatonra utazott szórakozni. Mivel nagyon is kellemesen töltötték a hétvégét, és szinte semmit nem tanultak a vizsgájukra, valamit tenniük kellett. Felhívták a professzort, hogy sajnos nem tudnak időben odaérni a vizsgára, mert kilyukadt az autójuk kereke. Másik időpontot kértek. A professzor rendes volt, és két nappal későbbre kijelölt egy vizsgaidőpontot. A két diák megjelent a vizsgán, immáron a tudás birtokában. A professzor két külön terembe ültette őket, majd átadta a vizsgalapokat.

Két kérdés volt a vizsgalapon: az első, a félévi anyagból feltett könnyű kérdés (10 pont).
A második, egyszerűen ennyi: "Melyik kerék?" (90 pont).

"Köszönöm az éjszakai szerenádot! Anyámék meg a szomszédok üzenik, hogy örülnek, hogy ennyire el vagy ájulva a szexuális képességeimtől, de ha lehet, a következő pár évtizedben ne itthon randizzunk!
U.i.: Én is szeretlek!"

"Szőrt találtam a kajámban. Mivel a szakács kopasz, ezért a legrosszabbra gondolok.
Kérem azonnali intézkedésüket!”

- Joda mester!Mond csak, te hogy lettél Jedi? - kérdezi az ifjú Padavan.
- Hát fiacskám, tudod az úgy kezdődött, hogy egy nap kirúgtak a bábszínházból...

A mi gyerekkorunkban az autókban nem volt légzsák, hátsó biztonsági öv.
Egy teherautó platóján utazni különleges élmény volt, most is szívesen emlékszünk rá.
A kiságyaink rikító színű, ólmot tartalmazó festékkel voltak pingálva.
Nem volt biztonsági kupak a gyógyszereken.
Védősisak nélkül bringáztunk.
A nagymama kerti kútjából húzott vizet ittuk, ásványvíz
helyett.
Magunk készítette görkorcsolyáink voltak.
A szerencsésebbek, akik lejtős utcákban laktak, az utca elejéről indulva, félúton eszméltek rá, hogy nincs fék a gördeszkán.
Néhányszor közeli kapcsolatba kerültünk az utcabeli fákkal, bokrokkal, de megtanultunk ennek is örülni, hiszen igaz ugyan, hogy letaroltuk a bokrokat, de a bokor alatt legalább az autók útjában nem voltunk.
Ha kimentünk játszani, egyetlen kikötés az volt, hogy sötétedésre érjünk haza.
Az iskolában nem volt napközi, otthon ebédeltünk.
Nem voltak mobiltelefonjaink, így aztán senki ránk nem talált. Jó volt. Nem?
Rosszalkodtunk, számtalan csínyt követtünk el, hol egy kéz, hol egy láb tört, a fogaink sem voltak biztonságban, és mégsem születtek jegyzőkönyvek a rendőrségen. A felelősség mindig azé volt, akié kellett, hogy legyen.
Házi süteményen éltünk, vajas kenyéren, cukros és nem szaharinos ételt, italt kaptunk, mégsem voltak súlyproblémáink, mert állandó mozgásban voltunk.
Egy Meggy Márká-t négyen ittunk ugyanabból az üvegből és egyikünk sem halt bele.
Nem volt Playstation-ünk, Nintendónk, X box-unk, video játékaink, színes televíziónk 110 csatornával, videó kameránk, dolby surround, mindentudó telefonjaink, számítógépeink,
Internet, de voltak barátaink.
Vágytunk egymás társaságára. Rossz volt egyedül.
Időnként összevesztünk, ha csapatok kellettek a játékhoz, és ha valaki kimaradt a csapatból, nem kellett őt pszichológushoz vinni az elszenvedett trauma miatt.
Nem voltunk mindannyian jó tanulók. Még az is előfordult, hogy évet kellett ismételnünk.
Nem rohantak velünk egyből pszichológushoz. Senkit sem ismerek, aki dislexiában szenvedett volna, vagy hiperaktív lett volna.
Ha valaki évet ismételt, olyan volt, mintha kapott volna még egy esélyt.

Azt kérdezik a gyerekeink: Hogyan lehetett így élni?
Hogyan nőttünk azokká, akik vagyunk?
Ennek a generációnak a képviselője vagy?
Ha igen, akkor meséld el ezt a fiataloknak, hogy megtudják milyenek is voltak azok az évek.

Ők majd azt mondják, hogy tök unalmasak voltunk, és csak mi fogjuk tudni, hogy nem unalmasak voltunk, hanem boldogok.