Gazsi és a polgármester egymás mellett építenek két nagyjából egyforma kinézetű ingatlant. Amikor elkészülnek a pecók Gazsi megszólal:
- Polgármester úr, azért azt remélem tudja, hogy én házam mégiscsak többet ér, mint a magáé.
A polgármester nagyot néz, mire amaz folytatja:
- Tudja miért?!Mert az én szomszédomban nem cigány lakik...

Egy festőművész elmegy a hegyekbe, hogy témát találjon az új festményéhez.
Találkozik a pásztorral, aki a juhait tereli.
- Lefesthetem a juhait? - kérdezi a festőművész.
- Dehogy is! Hát ki venné meg utána az összefestett gyapjújukat?

Egyszeri ember megnyeri a lottó főnyereményt, 1 milliárd forintot. Nagy boldogan be is megy a főnökéhez, hogy ő márpedig most felmond, és soha többet nem fog dolgozni.
Beér, mire a főnök hívatja.
- Kedves uram, mint már biztosan hallotta, cégünket is elérte a recesszió, és egy olyan jeles munkatárstól is meg kell válnunk, mint amilyen ön. De kompenzálásképpen kap tőlem 10 millió forint végkielégítést.
Emberünk nagy boldogan megy haza. Látja ám, hogy valakik pakolnak ki a lakásából. Jön a szomszéd.
- Kedves szomszéd úr, borzalmas hírem van! A felesége úgy döntött, hogy gyerekestől, anyósostól kiköltözik, és többet soha nem akarja látni magát.
Mire emberünk félrefordul, és elvigyorodik:
- Ha egyszer beindul, akkor nagyon beindul!

Egy középkorú koldus ül az aluljáróban, és két kalapot fog a kezében. Arra megy egy ember, és azt mondja:
- Mi az, barátom!? Nem szégyelli magát!? Rögtön két kalappal kéreget?
- Tetszik tudni, tegnap megvettem a konkurensem üzletét is.

A féltékeny feleség átvizsgálja a férje ruháit, de egy hajszálat sem talál rajtuk.
- Te gazember, hát már oda jutottunk, hogy kopasz nőkkel is kikezdesz?!

Mi az abszolút szemétség?
- Egy struccot megijeszteni a betonúton.

Az anyának el kell utaznia munka ügyben, ezért reggel apuka ébreszti a gyereket.
Megmosdanak, felöltöznek, megreggeliznek, majd kézen fogva elindulnak az oviba.
Az óvodában az óvó néni nem ismeri fel a gyereket, így hát elmennek a következő óvodába.
Ott szintén nem ismerik fel a gyereket…
Aztán a következő két óvodában sem.
Ekkor megszólal a gyerek:
– Apa! Egy ovi még belefér, de azután sietnünk kell, mert a végén elkések az iskolából!

A lányka vezeti a kecskét az úton.
Meglátja a pap, s megkérdezi tőle:
- Hát te, lányom, hová viszed azt a kecskét?
- Viszem a bakhoz hágatni.
A tiszteletes úr megbotránkozva kérdezi:
- Ejnye lányom, hát nincs neked bátyád?
- Van, tiszteletes úr, de ő nem nagyon hág kecskét...

A nemzetközi gyors első osztályú fülkéjében egyetlen utas ül. Hirtelen felpattan az ajtó, s egy fegyveres, álarcos gengszter lép be:
- Gyerünk, adja ide a pénzét! - parancsol az utasra.
- De hiszen nekem egy vasam sincs!
- Akkor meg miért reszket ennyire?
- Mert azt hittem, hogy a kalauz jön. Ugyanis jegyem sincs.

A mi gyerekkorunkban az autókban nem volt légzsák, hátsó biztonsági öv.
Egy teherautó platóján utazni különleges élmény volt, most is szívesen emlékszünk rá.
A kiságyaink rikító színű, ólmot tartalmazó festékkel voltak pingálva.
Nem volt biztonsági kupak a gyógyszereken.
Védősisak nélkül bringáztunk.
A nagymama kerti kútjából húzott vizet ittuk, ásványvíz
helyett.
Magunk készítette görkorcsolyáink voltak.
A szerencsésebbek, akik lejtős utcákban laktak, az utca elejéről indulva, félúton eszméltek rá, hogy nincs fék a gördeszkán.
Néhányszor közeli kapcsolatba kerültünk az utcabeli fákkal, bokrokkal, de megtanultunk ennek is örülni, hiszen igaz ugyan, hogy letaroltuk a bokrokat, de a bokor alatt legalább az autók útjában nem voltunk.
Ha kimentünk játszani, egyetlen kikötés az volt, hogy sötétedésre érjünk haza.
Az iskolában nem volt napközi, otthon ebédeltünk.
Nem voltak mobiltelefonjaink, így aztán senki ránk nem talált. Jó volt. Nem?
Rosszalkodtunk, számtalan csínyt követtünk el, hol egy kéz, hol egy láb tört, a fogaink sem voltak biztonságban, és mégsem születtek jegyzőkönyvek a rendőrségen. A felelősség mindig azé volt, akié kellett, hogy legyen.
Házi süteményen éltünk, vajas kenyéren, cukros és nem szaharinos ételt, italt kaptunk, mégsem voltak súlyproblémáink, mert állandó mozgásban voltunk.
Egy Meggy Márká-t négyen ittunk ugyanabból az üvegből és egyikünk sem halt bele.
Nem volt Playstation-ünk, Nintendónk, X box-unk, video játékaink, színes televíziónk 110 csatornával, videó kameránk, dolby surround, mindentudó telefonjaink, számítógépeink,
Internet, de voltak barátaink.
Vágytunk egymás társaságára. Rossz volt egyedül.
Időnként összevesztünk, ha csapatok kellettek a játékhoz, és ha valaki kimaradt a csapatból, nem kellett őt pszichológushoz vinni az elszenvedett trauma miatt.
Nem voltunk mindannyian jó tanulók. Még az is előfordult, hogy évet kellett ismételnünk.
Nem rohantak velünk egyből pszichológushoz. Senkit sem ismerek, aki dislexiában szenvedett volna, vagy hiperaktív lett volna.
Ha valaki évet ismételt, olyan volt, mintha kapott volna még egy esélyt.

Azt kérdezik a gyerekeink: Hogyan lehetett így élni?
Hogyan nőttünk azokká, akik vagyunk?
Ennek a generációnak a képviselője vagy?
Ha igen, akkor meséld el ezt a fiataloknak, hogy megtudják milyenek is voltak azok az évek.

Ők majd azt mondják, hogy tök unalmasak voltunk, és csak mi fogjuk tudni, hogy nem unalmasak voltunk, hanem boldogok.