Egy idős asszony fogorvoshoz megy, és így szól:
- Doktor úr, kérem segítsen!
Egész éjjel fájtak a fogaim.
- Ez egészen egyszerűen megoldható asszonyom. Ne aludjanak többet együtt!

Beteg a pszichiáternél:
- Doktor úr, nagy vágyam, hogy amíg kocsival utazom, közben kapcsolatot tudjak tartani a barátaimmal.
- És, nincs egy mobiltelefonja?
- Gondoltam rá, de inkább egy postaládát szereltettem a kocsimra.
- És, kapott már levelet?
- Nem, még soha?
- Na, és vajon miért?

- Utána rájöttem, hogy ha utazom, közben megváltozik az irányítószámom.

- Betartotta a tanácsomat és nyitott ablaknál aludt?
- Igen, doktor úr.
- Tehát az asztmája nyomtalanul eltűnt?
- Nem, doktor úr. Nyomtalanul az aranyórám és a színes televízióm tűnt el.

Egy kis faluban nyugdíjba készül az orvos, helyére egy fiatal kolléga érkezik. Együtt látogatják végig a betegeket, és az idősebb mindenhol bemutatja a fiatalt. Az egyik asszony panaszkodik:
- Doktor úr, mostanában állandóan fáj a gyomrom.
Az idős orvos válaszol:
- Nem evett túl sok friss gyümölcsöt? Szerintem kevesebbet kéne ennie, akkor rendbe fog jönni.
Amikor a két orvos elhagyja a házat, a fiatal csodálkozva kérdezi:
- Hogy tudta ilyen gyorsan felállítani a diagnózist, hiszen nem is vizsgálta meg a hölgyet?
- Egyszerű. Leejtettem a sztetoszkópomat, és amikor lehajoltam, megláttam, hogy az asztal alatt a szemetes tele van banánhéjjal. Így azonnal rájöttem, hogy mi a baj.
Mennek tovább egy másik házhoz, ahol egy idősebb asszony fogadja őket. Most a fiatal orvoson van a sor. Az asszony elmondja a panaszát:
- Doktor úr, mostanában állandóan kimerültnek érzem magam, egészen legyengültem.
- Nos asszonyom, talán nem kellene annyi önkéntes munkát vállalnia az egyháznak, pihenjen többet.
Mikor kimennek a házból, az idős orvos megdöbbenve kérdezi a kollégájától:
- Hát ezt meg honnan tudta? Hiszen nem is vizsgálta meg a hölgyet, még csak nem is ismeri őt.
- Egyszerű. Amikor elejtettem a sztetoszkópomat, és lehajoltam érte, megláttam az ágy alatt a tiszteletes urat.

Cseng a telefon a kórház belosztályán. Az ügyeletes nővér veszi fel a telefont.
- Jó napot kívánok! Kiss Józsefné a 4-es szobában fekszik.Két napja jött be szívpanaszokkal. A hogyléte felől szeretnék érdeklődni.
- Igen asszonyom! Most néztem meg
éppen a kórlapját. Az EKG-ja kifogástalan, a vérképe is problémamentes, kisebb szívidegessége lehetett, de a hét végén hazamehet.
Ön esetleg a hozzátartozója? - Nem, nem vagyok hozzátartozója. Én vagyok Kiss Józsefné.
De ebben a kórházban senki nem mond nekem semmit!

A vizsgálat után így szól az orvos a beteghez:
- Kiss úr, van egy rossz meg egy jó hírem.
- Doktor úr, kezdje a rossz hírrel!
- Sajnos ki kell operálnunk az egyik tüdőlebenyét.
- Szent Isten! De mondja, mi a jó hír?
- A jó hír az, hogy lesz elég hely a májának.

- Miért szaladt el az operáció elől? - kérdezi a nővér a beteget.
- Mert az asszisztensnő a műtét előtt azt mondta :
"Mitől fél? Ez csak egy közönséges vakbélműtét?"
- Na és? - ez inkább bátorításnak hangzik.
- Igen, de nem nekem mondta, hanem a sebésznek!

- Nos, hogy érzed maga a pszichológiai kezelések után?
- Köszönöm jól. Tudod, azelőtt mindig azt gondoltam magamról, hogy határozatlan vagyok.
- És most?
- Most már nem vagyok ebben olyan biztos.

- Mit kell először tudnia, ha egy beteghez hívják?
- A címet professzor úr.

- Doktor úr, én cukorbeteg vagyok, az asszonynak meg fehérfolyása van, lehet még gyerekünk?

- Az nem, de miért nem csinálnak inkább habcsókot?