Zsúfolt busz. Egy csinos lány keresett valamit a pénztárcájában, mikor a busz éleset kanyarodott és az apró nagy része kiszóródott. A lány hirtelen mozdulattal leguggolt, hogy összeszedje, miközben egy igen-igen hangosat pukizott. Szegény, rákvörös arccal állt fel és nem mert senkire sem nézni. A busz utasai szintén rákvörösek voltak az elfojtott röhögéstől, de mindenki moderálta magát és rezzenéstelen arccal bámult maga elé vagy ki az ablakon. Nem így egy szakadt hajléktalan, aki megszólal :
- Te kis fingós, ott még van egy forint.

Egy számítástechnikai boltba bejön egy öreg néni és kér egy Hajdú számítógépet! Megkérdezik tőle, hogy nem szárítógépet keres véletlenül, mert a szomszéd üzletben ilyesmiket árulnak. Nem, neki Hajdú számítógép kell!
Megkérdezik tőle hogy, miért pont Hajdú-t kér?
- Mert otthon minden Hajdú, fiam! Te már biztos nem tudod mi az a márkahűség!

A mi gyerekkorunkban az autókban nem volt légzsák, hátsó biztonsági öv.
Egy teherautó platóján utazni különleges élmény volt, most is szívesen emlékszünk rá.
A kiságyaink rikító színű, ólmot tartalmazó festékkel voltak pingálva.
Nem volt biztonsági kupak a gyógyszereken.
Védősisak nélkül bringáztunk.
A nagymama kerti kútjából húzott vizet ittuk, ásványvíz
helyett.
Magunk készítette görkorcsolyáink voltak.
A szerencsésebbek, akik lejtős utcákban laktak, az utca elejéről indulva, félúton eszméltek rá, hogy nincs fék a gördeszkán.
Néhányszor közeli kapcsolatba kerültünk az utcabeli fákkal, bokrokkal, de megtanultunk ennek is örülni, hiszen igaz ugyan, hogy letaroltuk a bokrokat, de a bokor alatt legalább az autók útjában nem voltunk.
Ha kimentünk játszani, egyetlen kikötés az volt, hogy sötétedésre érjünk haza.
Az iskolában nem volt napközi, otthon ebédeltünk.
Nem voltak mobiltelefonjaink, így aztán senki ránk nem talált. Jó volt. Nem?
Rosszalkodtunk, számtalan csínyt követtünk el, hol egy kéz, hol egy láb tört, a fogaink sem voltak biztonságban, és mégsem születtek jegyzőkönyvek a rendőrségen. A felelősség mindig azé volt, akié kellett, hogy legyen.
Házi süteményen éltünk, vajas kenyéren, cukros és nem szaharinos ételt, italt kaptunk, mégsem voltak súlyproblémáink, mert állandó mozgásban voltunk.
Egy Meggy Márká-t négyen ittunk ugyanabból az üvegből és egyikünk sem halt bele.
Nem volt Playstation-ünk, Nintendónk, X box-unk, video játékaink, színes televíziónk 110 csatornával, videó kameránk, dolby surround, mindentudó telefonjaink, számítógépeink,
Internet, de voltak barátaink.
Vágytunk egymás társaságára. Rossz volt egyedül.
Időnként összevesztünk, ha csapatok kellettek a játékhoz, és ha valaki kimaradt a csapatból, nem kellett őt pszichológushoz vinni az elszenvedett trauma miatt.
Nem voltunk mindannyian jó tanulók. Még az is előfordult, hogy évet kellett ismételnünk.
Nem rohantak velünk egyből pszichológushoz. Senkit sem ismerek, aki dislexiában szenvedett volna, vagy hiperaktív lett volna.
Ha valaki évet ismételt, olyan volt, mintha kapott volna még egy esélyt.

Azt kérdezik a gyerekeink: Hogyan lehetett így élni?
Hogyan nőttünk azokká, akik vagyunk?
Ennek a generációnak a képviselője vagy?
Ha igen, akkor meséld el ezt a fiataloknak, hogy megtudják milyenek is voltak azok az évek.

Ők majd azt mondják, hogy tök unalmasak voltunk, és csak mi fogjuk tudni, hogy nem unalmasak voltunk, hanem boldogok.

Ma kifestettem leendő kislányunk szobáját rózsaszínre. Este elmentünk ultrahangra, ahol kiderült, hogy múltkor félrenézték a nemét.
Kisfiú lesz !

Buszos osztálykirándulás keretében viszik a diákokat egy vidéki színház Dózsa György című színdarabjának előadására.
Az út kb. 1,5 óra. Időben el is indulnak, ám a busz defektet kap. A szókimondó buszsofőrnek egy órájába telik kicserélni a kereket.
Így nem érnek oda időben, csak amikor már javában folyik az előadás. Nosza, annyi baj legyen! A jegyek ki vannak fizetve, a helyek fenntartva. Mind a negyven ember, élén sofőrünkkel megpróbálja lapos kúszásban elfoglalni a székeket. Az előadásnak pont ebben a pillanatában ér a szövegkönyv ahhoz a részhez, amikor a jobbágysereget verbuváló Dózsa így kiált fel:
- Hol késtetek, parasztok?
Mire hősünk magára véve a felszólítást, így vág vissza:
- Jöttünk volna mi kérem, de lerobbant az a kurv@ busz!

Egyik este a haverokkal voltam bulizni. Megígértem a feleségemnek, hogy éjfélre otthon leszek. Az órák gyorsan múltak, a sör jól csúszott. Hajnali három felé, tök részegen hazaindultam.
Épp az ajtón belül voltam, amikor a kakukkos óra háromszor kakukkolt. Hirtelen, mivel tudtam, hogy a feleségem valószínű felébred, kakukkoltam még kilencszer.

Igazán büszke voltam magamra, hogy ilyen gyors és eszes megoldást találtam még részegen is. Másnap reggel a feleségem megkérdezte, hogy mikor értem haza. Erre én mondtam, 12-kor.
Nem látszott felindultnak egyáltalán. Mázlim van, gondoltam. Viszont megjegyezte, hogy új kakukkos órát kell szereznünk. Mikor kérdeztem tőle miért, így felelt:
- Hát, tegnap éjjel kakukkolt 3-szor, majd azt mondta "a kurva életbe!", azután még 4-szer kakukkolt, majd megköszörülte a torkát, kakukkolt még 3-szor, kuncogott egy darabig, majd kakukkolt még 2-szer. És azután egy nagyot fingott.

Ügyfél: Áramlopást szeretnék bejelenteni.
Ü.i.: Ön honnan tudja, hogy lopják az áramot?
Ügyfél: Onnan, hogy én csináltam a rendszert, de nem fizették ki a melómat.

"Egy somogyi kórház szülészetén történt, ismerősöm is a kórteremben lábadozott a szülés után, szem- és fültanúja volt az esetnek, ő mesélte.
Népes, jól öltözött kisvárosi cigány család jött a kismamáért és a babáért a 4 ágyas kórterembe, hogy hazavigyék.
A szülést levezető orvos is hamar előkerült - a szülés óta nem látták a szobában - és kezeit dörzsölve ott tüsténkedett a család körül, hogy ugye
minden rendben volt, ugye, jó volt az ellátás, ugyebár, khm, meg hasonlók. Ekkor előlépett a családfő és nagy tisztelettel rövid mondókába fogott: egyszerű szavakkal megköszönte az orvos munkáját és átadott neki egy hatalmas díszdoboz desszertet.

Az orvos átvette a dobozt, de képtelen volt eltitkolni csalódottságát és kézfogás helyett lekezelően kicsattant:

- Jóember ilyenkor nem desszertet szoktak adni a szülésznek! Nagy csend lett.
Aztán a férfi csendben megkérdezte: - Bocsánat, hanem mit?
- Aki elégedett a munkánkkal, az borítékot ad, kérem szépen! Hagyományosan ez illik. Maguk nem hallottak még erről? Pedig van maguknál szaporulat szép számban! - Bocsánat, ne haragudjon doktor úr és mennyit szoktak adni a népek?

- Hát. . . 30-40. 000 forintot.
- Értem, elnézést kérek, tudatlan vagyok, de megoldjuk azonnal, engedelmével visszakérném a desszertet.
Kivette az orvos kezéből a dobozt, felnyitotta és kivett belőle egy köteg 20ezrest, majd 2 darabot átadott a kővé vált orvosnak, akin látszott, hogy a rosszullét kerülgeti.
A többit zsebre vágta és a család kivonult a kórteremből.
A többi kismama a takaró alá menekült, mert majd megfulladtak a röhögéstől. "

"Szőrt találtam a kajámban. Mivel a szakács kopasz, ezért a legrosszabbra gondolok.
Kérem azonnali intézkedésüket!”

Két diák, a hétfői vizsgája előtt, a Balatonra utazott szórakozni. Mivel nagyon is kellemesen töltötték a hétvégét, és szinte semmit nem tanultak a vizsgájukra, valamit tenniük kellett. Felhívták a professzort, hogy sajnos nem tudnak időben odaérni a vizsgára, mert kilyukadt az autójuk kereke. Másik időpontot kértek. A professzor rendes volt, és két nappal későbbre kijelölt egy vizsgaidőpontot. A két diák megjelent a vizsgán, immáron a tudás birtokában. A professzor két külön terembe ültette őket, majd átadta a vizsgalapokat.

Két kérdés volt a vizsgalapon: az első, a félévi anyagból feltett könnyű kérdés (10 pont).
A második, egyszerűen ennyi: "Melyik kerék?" (90 pont).