Kocsma, nyár, buli, nagy társaság, hosszú asztalok. Megy a beszélgetés, mikor az egyik fickó fingik egy jól hallhatót. Zavarában elkezd izegni-mozogni az egyébként igen nyekergős padon, mintha a pad adta volna ki a hangot, mikor a vele szembe ülő sajnálkozó hangon megjegyzi:
- Ugye, milyen más hangja van:)

"Igazából nekem nincs panaszom, mert az étel meg az ital jó volt, csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a konyháról fura nyögések hallatszottak ki, aztán a felszolgáló kisasszonynak meg lisztes kéznyomok voltak a fenekén."

A mi gyerekkorunkban az autókban nem volt légzsák, hátsó biztonsági öv.
Egy teherautó platóján utazni különleges élmény volt, most is szívesen emlékszünk rá.
A kiságyaink rikító színű, ólmot tartalmazó festékkel voltak pingálva.
Nem volt biztonsági kupak a gyógyszereken.
Védősisak nélkül bringáztunk.
A nagymama kerti kútjából húzott vizet ittuk, ásványvíz
helyett.
Magunk készítette görkorcsolyáink voltak.
A szerencsésebbek, akik lejtős utcákban laktak, az utca elejéről indulva, félúton eszméltek rá, hogy nincs fék a gördeszkán.
Néhányszor közeli kapcsolatba kerültünk az utcabeli fákkal, bokrokkal, de megtanultunk ennek is örülni, hiszen igaz ugyan, hogy letaroltuk a bokrokat, de a bokor alatt legalább az autók útjában nem voltunk.
Ha kimentünk játszani, egyetlen kikötés az volt, hogy sötétedésre érjünk haza.
Az iskolában nem volt napközi, otthon ebédeltünk.
Nem voltak mobiltelefonjaink, így aztán senki ránk nem talált. Jó volt. Nem?
Rosszalkodtunk, számtalan csínyt követtünk el, hol egy kéz, hol egy láb tört, a fogaink sem voltak biztonságban, és mégsem születtek jegyzőkönyvek a rendőrségen. A felelősség mindig azé volt, akié kellett, hogy legyen.
Házi süteményen éltünk, vajas kenyéren, cukros és nem szaharinos ételt, italt kaptunk, mégsem voltak súlyproblémáink, mert állandó mozgásban voltunk.
Egy Meggy Márká-t négyen ittunk ugyanabból az üvegből és egyikünk sem halt bele.
Nem volt Playstation-ünk, Nintendónk, X box-unk, video játékaink, színes televíziónk 110 csatornával, videó kameránk, dolby surround, mindentudó telefonjaink, számítógépeink,
Internet, de voltak barátaink.
Vágytunk egymás társaságára. Rossz volt egyedül.
Időnként összevesztünk, ha csapatok kellettek a játékhoz, és ha valaki kimaradt a csapatból, nem kellett őt pszichológushoz vinni az elszenvedett trauma miatt.
Nem voltunk mindannyian jó tanulók. Még az is előfordult, hogy évet kellett ismételnünk.
Nem rohantak velünk egyből pszichológushoz. Senkit sem ismerek, aki dislexiában szenvedett volna, vagy hiperaktív lett volna.
Ha valaki évet ismételt, olyan volt, mintha kapott volna még egy esélyt.

Azt kérdezik a gyerekeink: Hogyan lehetett így élni?
Hogyan nőttünk azokká, akik vagyunk?
Ennek a generációnak a képviselője vagy?
Ha igen, akkor meséld el ezt a fiataloknak, hogy megtudják milyenek is voltak azok az évek.

Ők majd azt mondják, hogy tök unalmasak voltunk, és csak mi fogjuk tudni, hogy nem unalmasak voltunk, hanem boldogok.

Egy michigani TV állomás bemondónője, miután mégsem esett az előző nap megjósolt hó, ezzel fordult a meteorológushoz:
- Nos Bob, hol van az a 20 centi, amit tegnap este ígértél? Nem csak a fickónak, hanem a stáb felének is el kellett hagynia a forgatás helyszínét, annyira röhögtek. A zavarba jött bemondónő pedig valószínűleg a jövőben kétszer is meggondolja, mielőtt beszél.

- Jó napot kívánok! A debreceni ABROSZ Biztosító számát keresem.
- Nem lehet, hogy Argosz?
- Abrosz vagy Argosz, nem mindegy?

- Jó estét, a 8. kerületben elütöttem egy sólymot az autómmal!
- És non stop állatorvosi rendelőt tetszik keresni?
- Jaj, nem, dehogyis! Egy preparátort, aki ezt még ma este megcsinálja, mielőtt tönkremegy!

- Hány éves a fia, amelyik magával lakik?
- Harmincöt vagy harmincnyolc, nem tudom pontosan...
- Hány éve lakik magával?
- Negyvenöt.

Zsúfolt busz. Egy csinos lány keresett valamit a pénztárcájában, mikor a busz éleset kanyarodott és az apró nagy része kiszóródott. A lány hirtelen mozdulattal leguggolt, hogy összeszedje, miközben egy igen-igen hangosat pukizott. Szegény, rákvörös arccal állt fel és nem mert senkire sem nézni. A busz utasai szintén rákvörösek voltak az elfojtott röhögéstől, de mindenki moderálta magát és rezzenéstelen arccal bámult maga elé vagy ki az ablakon. Nem így egy szakadt hajléktalan, aki megszólal :
- Te kis fingós, ott még van egy forint.

Ma összebarátkoztam egy lánnyal a chaten. Elég jól elbeszélgettünk, és megadtuk egymásnak a facebookos elérhetőségünket. Így kiderült, hogy meglepően sok közös van bennünk. Ugyanolyan idősek vagyunk, ugyanabba az iskolába járunk, és a pasink is ugyanaz:(

A postán küldött fogyasztóportól habzik a szám és kihullott a hajam!

- Tisztelt Fogyasztó!
Amennyiben visszaküldi a megmaradt autópolírozó vegyszert, korrigáljuk a sajnálatos kézbesítési hibát.

- Mindig nézz jobbra és balra, ha áthaladsz egy zöld jelzésen.
- Amikor egy egyirányú utcában mész, húzódj jobbra, hogy a szembejövők is elférjenek.
- Soha ne állj meg egy gyalogosnak, kivéve ha a kerekeid alól akarod eltávolítani.
- Az első parkolóhely amit látsz, az utolsó parkolóhely, amit látsz. Foglald el.
- Tanulj meg hirtelen kanyarodni. Egy nagyvárosban csak szlalomozva tudsz közlekedni, mert a motorosok rendszeresen próbára teszik reflexeidet.
- Soha ne parkolj le egy olyan autó mellé, amin jól látható ütközésnyomok vannak.
- Mindig nézz szét, mielőtt áthajtasz a piros lámpán.
- Ha a lámpa vált, kezdd el egyből nyomni a dudát.
- Ne vedd komolyan a sebességkorlátozó táblákat. A korlátozást feloldó táblákat különböző emberek úgyis ellopják, így jelentős dugót okoznál a lassításoddal.
- Sose használd az irányjelzőt, ha sávot akarsz váltani. A másik sávban mögötted haladó ha észrevenné, hogy be akarsz menni elé, biztos felgyorsítana, hogy megakadályozzon benne.
- Ha ránézel a másik autósra, már el is vesztetted az elsőbbségedet vele szemben.