Írországban egy nagypapa a háborús élményeit meséli az unokájának.
- Körülvett minket az ellenség, minden élelmiszerünk elfogyott. Nem volt mit ennünk, és nem volt egyetlen csepp whiskynk sem. Már majdnem szomjan haltunk...
- De nagypapa, víz nem volt a közelben?
- Az volt, fiacskám, de mosakodni nem értünk rá!

Kocsma, nyár, buli, nagy társaság, hosszú asztalok. Megy a beszélgetés, mikor az egyik fickó fingik egy jól hallhatót. Zavarában elkezd izegni-mozogni az egyébként igen nyekergős padon, mintha a pad adta volna ki a hangot, mikor a vele szembe ülő sajnálkozó hangon megjegyzi:
- Ugye, milyen más hangja van:)

"Azt hiszem elég jól sikerült a tegnapi betépés. Semmire sem emlékszem és egy pályaudvaron vagyok ahol főleg németül beszélnek.
Lehet hétfőn nem megyek be melózni"

Válasz :

"A hétfői meló miatt ne aggódj, ma kedd van. Már a rendőrség is keres, anyádék büszkék lesznek rád.
Amúgy hol a répában vagy?"

1. Az étel hideg volt, a pincér meleg.

2. Távozáskor a felszolgálójuk indulatosan szólt hozzám és megfenyegetett, hogy rendőrt hív. Igaz, hogy véletlenül elfelejtettem fizetni, de akkor sem kéne így viselkedni.

3. A vécében nem volt kéztörlő, de hajszárító meg igen. Szerintem át kéne gondolni, mi a fontosabb.

A mi gyerekkorunkban az autókban nem volt légzsák, hátsó biztonsági öv.
Egy teherautó platóján utazni különleges élmény volt, most is szívesen emlékszünk rá.
A kiságyaink rikító színű, ólmot tartalmazó festékkel voltak pingálva.
Nem volt biztonsági kupak a gyógyszereken.
Védősisak nélkül bringáztunk.
A nagymama kerti kútjából húzott vizet ittuk, ásványvíz
helyett.
Magunk készítette görkorcsolyáink voltak.
A szerencsésebbek, akik lejtős utcákban laktak, az utca elejéről indulva, félúton eszméltek rá, hogy nincs fék a gördeszkán.
Néhányszor közeli kapcsolatba kerültünk az utcabeli fákkal, bokrokkal, de megtanultunk ennek is örülni, hiszen igaz ugyan, hogy letaroltuk a bokrokat, de a bokor alatt legalább az autók útjában nem voltunk.
Ha kimentünk játszani, egyetlen kikötés az volt, hogy sötétedésre érjünk haza.
Az iskolában nem volt napközi, otthon ebédeltünk.
Nem voltak mobiltelefonjaink, így aztán senki ránk nem talált. Jó volt. Nem?
Rosszalkodtunk, számtalan csínyt követtünk el, hol egy kéz, hol egy láb tört, a fogaink sem voltak biztonságban, és mégsem születtek jegyzőkönyvek a rendőrségen. A felelősség mindig azé volt, akié kellett, hogy legyen.
Házi süteményen éltünk, vajas kenyéren, cukros és nem szaharinos ételt, italt kaptunk, mégsem voltak súlyproblémáink, mert állandó mozgásban voltunk.
Egy Meggy Márká-t négyen ittunk ugyanabból az üvegből és egyikünk sem halt bele.
Nem volt Playstation-ünk, Nintendónk, X box-unk, video játékaink, színes televíziónk 110 csatornával, videó kameránk, dolby surround, mindentudó telefonjaink, számítógépeink,
Internet, de voltak barátaink.
Vágytunk egymás társaságára. Rossz volt egyedül.
Időnként összevesztünk, ha csapatok kellettek a játékhoz, és ha valaki kimaradt a csapatból, nem kellett őt pszichológushoz vinni az elszenvedett trauma miatt.
Nem voltunk mindannyian jó tanulók. Még az is előfordult, hogy évet kellett ismételnünk.
Nem rohantak velünk egyből pszichológushoz. Senkit sem ismerek, aki dislexiában szenvedett volna, vagy hiperaktív lett volna.
Ha valaki évet ismételt, olyan volt, mintha kapott volna még egy esélyt.

Azt kérdezik a gyerekeink: Hogyan lehetett így élni?
Hogyan nőttünk azokká, akik vagyunk?
Ennek a generációnak a képviselője vagy?
Ha igen, akkor meséld el ezt a fiataloknak, hogy megtudják milyenek is voltak azok az évek.

Ők majd azt mondják, hogy tök unalmasak voltunk, és csak mi fogjuk tudni, hogy nem unalmasak voltunk, hanem boldogok.

Éppen lefeküdtünk volna, mikor az asszony szólt, hogy ég a lámpa a
garázsban. Kinézek, és látom ám, hogy négy markos legény serényen hordja kifelé a cuccaimat, aztán rakják az utcán a teherautóra.
Kapom a telefont, hívom az óberhét, de azt mondja egy zsernyák, hogy momentán egy szabad kocsijuk sincs, de nyugi, amint lesz, jönnek...és már le is tette.
Nekem meg a fejem tetejébe akadt az adrenalin azonnal, úgy hogy ismét felhívtam a szervet. Mondom neki, az előbb telefonáltam,
hogy jöjjenek, de már nem kell sietniük. Ugyanis fogtam a puskámat, lepuffantottam mind a
négyet, helyszínelni meg tényleg ráérnek később is.
No, le se tettem a kagylót, négy rendőrautó már ott is volt a házunk előtt, plusz a mentő. El
is kapták a betörőket ízibe.
Az egyik rendőr, aki velem is hajlandó volt szóba elegyedni
megjegyezte:
- Mintha azt mondta volna, hogy lelőtte mind a négyet.
Mire én:
- Maguk meg valami olyasmit, hogy nem tudnak küldeni senkit...

A professzor előadást tart az egyetemen a névválasztás fontosságáról:
– A névadás fontos dolog, valakinek az egész életét meghatározhatja.
Például a fiamat Győzőnek neveztük el, és sikeres is lett az életében.
A nagyobbik lányomnak a Virág nevet adtuk, szép karcsú is lett.
Csak a kisebbik lányomnál nem volt sikeres a névadás.
Almának hívják, de csak annyit értünk el vele, hogy állandóan lepotyog a fáról.

Ügyfél: Jó napot! Az a problémám, hogy a fürdőszobában állandóan gázszagot érzek...
Ü.i.: Elnézést uram, de ez az Elektromos Művek.
Ügyfél: Jó, de ha felrobbannék, akkor szóltam!

Délre kaptam időpontot a nőgyógyászhoz, örültem, hogy délelőtt viszonylag stresszmentesen fel tudok készülni majd az eseményre.
Reggel azonban telefonhívást kaptam a rendelőből, hogy jó lenne, ha 9:30-ra ott tudnék lenni. "Persze, ott leszek" mondtam a legnagyobb nyugalommal, és csak utána estem pánikba. A reggeli kapkodás a szokásos menetben folyt, gyerekek reggeliztetése, öltöztetése, uzsonnák csomagolása, fuvarozás az iskolába, óvodába stb. 8:45-re értem haza, nem volt már idő újabb fürdésre, ezért csak gyorsan felkaptam a mosakodó rongyot a kád mellöl, és jól lemostam magam "ott". Autóba vágtam magam és rohantam az orvoshoz. Felfeküdtem az asztalra, a fejemet a fal felé fordítottam, és azt képzeltem, hogy Párizsban sétálgatok... A doki megszemlélte a terepet, majd így szólt:
- Húha! Látom, ma volt egy kis különleges felkészülés...
Nem tudtam miről beszél, nem reagáltam semmit, tovább sétáltam "Párizsban". Hazamentem, a nap további része a szokásos rutin szerint ment, főzés, gyerekek összeszedése, házi feladatok ellenőrzése. Estefelé a lányom ijedt hangon kérdezte:
- Anyu, hol van a mosdórongy a fürdőszobából?
- Kidobtam, vegyél elő másikat! - mondtam neki. Mire a lányom:
- De nekem az kell, mert benne volt az összes csillámporom és flitterem!"

1. A képernyőn ferde csíkok: a szomszédja borotválkozik.
2. Csúnya árnyékot lát: kevesebb alkoholt és több tejet fogyasszon.
3. Kép van, hang nincs: 1921-es némafilmet lát.
4. Nem látja az adást: ellenőrizze, van-e egyáltalán televíziója.
5. Nincs kép, csak hang: a készülék mögött ül.
6. Se kép, se hang, pedig a készülék be van kapcsolva: nem a konnektorba van bedugva.
7. Nincs kép, de jó a hang: rádiót hallgat.
8. A kép mozog, de a zenét nem hallani: a mosógép ablakát nézi.
9. A képernyő fehér: tél van a filmben.
10. A műsor rossz és színes: a készülék helyesen üzemel.