"Azt hiszem, jól sikerült a tegnapi buli. Semmire sem emlékszem, és egy pályaudvaron vagyok, ahol főleg angolul beszélnek.
Lehet, hétfőn nem megyek be melózni." - "A hétfői meló miatt ne aggódj, ma kedd van. Már a rendőrség is keres, anyádék büszkék lesznek rád. Amúgy hol a répában vagy?"

Ügyfél: Áramlopást szeretnék bejelenteni.
Ü.i.: Ön honnan tudja, hogy lopják az áramot?
Ügyfél: Onnan, hogy én csináltam a rendszert, de nem fizették ki a melómat.

Egy férfi golfozik, de játék közben eltéved a hatalmas füves pályán. Egyszerre megpillant egy nőt, aki viszonylag közel játszik hozzá. Odamegy hozzá és megkérdezi nem tudja-e véletlen hogy melyik lyuknál kellene lennie.
- Én most a 10-es lyuknál vagyok, öné a 9-es lyuk. Egy lyukkal hátrébb jár ugyanis.
A férfi megköszöni a segítséget és folytatja a játékot. Kicsit később szórakozottságában ismét eltéved, de szerencsére újra megpillantja a hölgyet akivel korábban beszélt. Elnézést kér, elmondja hogy ismét eltéved valahogyan. A nő újra kisegíti:
- Látja, én a 15-ös lyuknál játszom, az öné akkor a 14-es lesz. Egy lyukkal hátrébb van most is.
A fickó újra visszatalál a nő segítségével. Miután lejátssza az összes lyukat, bemegy a golfpálya bárjába és iszogatni kezd. Mikor megpillantja a segítőkész hölgyet, nyomban mellé telepedik. Ahogy beszélgetnek a munkára terelődik a szó:
- Bocsásson meg hölgyem, mi az Ön foglalkozása?
A nő szabadkozik, hogy nem akarja elmondani, de végül a férfi ráveszi hogy bökje ki:
- Tudja, tampont árulok.
A férfi hatalmas nevetésben tör ki, alig bírja kinyögni:
- Nem fogja elhinni, én meg toalett papírt! Még mindig egy lyukkal hátrébb!

"Azt hiszem elég jól sikerült a tegnapi betépés. Semmire sem emlékszem és egy pályaudvaron vagyok ahol főleg németül beszélnek.
Lehet hétfőn nem megyek be melózni"

Válasz :

"A hétfői meló miatt ne aggódj, ma kedd van. Már a rendőrség is keres, anyádék büszkék lesznek rád.
Amúgy hol a répában vagy?"

Egy család új hűtőszekrényt vásárolt. A régit kitették a ház elé, és ráírták: "Ingyen elvihető."
A kiselejtezett hűtő még 3 nap múlva is ott állt, senki rá sem nézett. A házigazda gondolt egyet, és kicserélte rajta a feliratot: "Eladó 10.000 Ft-ért."
Még aznap éjjel ellopták.

A mi gyerekkorunkban az autókban nem volt légzsák, hátsó biztonsági öv.
Egy teherautó platóján utazni különleges élmény volt, most is szívesen emlékszünk rá.
A kiságyaink rikító színű, ólmot tartalmazó festékkel voltak pingálva.
Nem volt biztonsági kupak a gyógyszereken.
Védősisak nélkül bringáztunk.
A nagymama kerti kútjából húzott vizet ittuk, ásványvíz
helyett.
Magunk készítette görkorcsolyáink voltak.
A szerencsésebbek, akik lejtős utcákban laktak, az utca elejéről indulva, félúton eszméltek rá, hogy nincs fék a gördeszkán.
Néhányszor közeli kapcsolatba kerültünk az utcabeli fákkal, bokrokkal, de megtanultunk ennek is örülni, hiszen igaz ugyan, hogy letaroltuk a bokrokat, de a bokor alatt legalább az autók útjában nem voltunk.
Ha kimentünk játszani, egyetlen kikötés az volt, hogy sötétedésre érjünk haza.
Az iskolában nem volt napközi, otthon ebédeltünk.
Nem voltak mobiltelefonjaink, így aztán senki ránk nem talált. Jó volt. Nem?
Rosszalkodtunk, számtalan csínyt követtünk el, hol egy kéz, hol egy láb tört, a fogaink sem voltak biztonságban, és mégsem születtek jegyzőkönyvek a rendőrségen. A felelősség mindig azé volt, akié kellett, hogy legyen.
Házi süteményen éltünk, vajas kenyéren, cukros és nem szaharinos ételt, italt kaptunk, mégsem voltak súlyproblémáink, mert állandó mozgásban voltunk.
Egy Meggy Márká-t négyen ittunk ugyanabból az üvegből és egyikünk sem halt bele.
Nem volt Playstation-ünk, Nintendónk, X box-unk, video játékaink, színes televíziónk 110 csatornával, videó kameránk, dolby surround, mindentudó telefonjaink, számítógépeink,
Internet, de voltak barátaink.
Vágytunk egymás társaságára. Rossz volt egyedül.
Időnként összevesztünk, ha csapatok kellettek a játékhoz, és ha valaki kimaradt a csapatból, nem kellett őt pszichológushoz vinni az elszenvedett trauma miatt.
Nem voltunk mindannyian jó tanulók. Még az is előfordult, hogy évet kellett ismételnünk.
Nem rohantak velünk egyből pszichológushoz. Senkit sem ismerek, aki dislexiában szenvedett volna, vagy hiperaktív lett volna.
Ha valaki évet ismételt, olyan volt, mintha kapott volna még egy esélyt.

Azt kérdezik a gyerekeink: Hogyan lehetett így élni?
Hogyan nőttünk azokká, akik vagyunk?
Ennek a generációnak a képviselője vagy?
Ha igen, akkor meséld el ezt a fiataloknak, hogy megtudják milyenek is voltak azok az évek.

Ők majd azt mondják, hogy tök unalmasak voltunk, és csak mi fogjuk tudni, hogy nem unalmasak voltunk, hanem boldogok.

A pályaudvar felé közeledik egy vonat. A bemondó már nagyon unta a szokásos szöveget, ezért a következőket mondta be:
- Tessék vigyázni!Gyorsvonat érkezik az 2-es vágányra. A vágány mellett kérjük ne vagánykodjanak!

Beülni egy szlovák rendszámú Hummerbe: 18.000 000 Ft
Beszakadni vele a Balaton jegén: 20 000 Ft
Mentés : 150 000 Ft
Bírság : 80 000 Ft.
Kár: 1 200 000 Ft
Az érzés, hogy egy ország röhög rajtunk:

Felbecsülhetetlen.

"Egy somogyi kórház szülészetén történt, ismerősöm is a kórteremben lábadozott a szülés után, szem- és fültanúja volt az esetnek, ő mesélte.
Népes, jól öltözött kisvárosi cigány család jött a kismamáért és a babáért a 4 ágyas kórterembe, hogy hazavigyék.
A szülést levezető orvos is hamar előkerült - a szülés óta nem látták a szobában - és kezeit dörzsölve ott tüsténkedett a család körül, hogy ugye
minden rendben volt, ugye, jó volt az ellátás, ugyebár, khm, meg hasonlók. Ekkor előlépett a családfő és nagy tisztelettel rövid mondókába fogott: egyszerű szavakkal megköszönte az orvos munkáját és átadott neki egy hatalmas díszdoboz desszertet.

Az orvos átvette a dobozt, de képtelen volt eltitkolni csalódottságát és kézfogás helyett lekezelően kicsattant:

- Jóember ilyenkor nem desszertet szoktak adni a szülésznek! Nagy csend lett.
Aztán a férfi csendben megkérdezte: - Bocsánat, hanem mit?
- Aki elégedett a munkánkkal, az borítékot ad, kérem szépen! Hagyományosan ez illik. Maguk nem hallottak még erről? Pedig van maguknál szaporulat szép számban! - Bocsánat, ne haragudjon doktor úr és mennyit szoktak adni a népek?

- Hát. . . 30-40. 000 forintot.
- Értem, elnézést kérek, tudatlan vagyok, de megoldjuk azonnal, engedelmével visszakérném a desszertet.
Kivette az orvos kezéből a dobozt, felnyitotta és kivett belőle egy köteg 20ezrest, majd 2 darabot átadott a kővé vált orvosnak, akin látszott, hogy a rosszullét kerülgeti.
A többit zsebre vágta és a család kivonult a kórteremből.
A többi kismama a takaró alá menekült, mert majd megfulladtak a röhögéstől. "

"Igazából nekem nincs panaszom, mert az étel meg az ital jó volt, csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a konyháról fura nyögések hallatszottak ki, aztán a felszolgáló kisasszonynak meg lisztes kéznyomok voltak a fenekén."