A mi gyerekkorunkban az autókban nem volt légzsák, hátsó biztonsági öv.
Egy teherautó platóján utazni különleges élmény volt, most is szívesen emlékszünk rá.
A kiságyaink rikító színű, ólmot tartalmazó festékkel voltak pingálva.
Nem volt biztonsági kupak a gyógyszereken.
Védősisak nélkül bringáztunk.
A nagymama kerti kútjából húzott vizet ittuk, ásványvíz
helyett.
Magunk készítette görkorcsolyáink voltak.
A szerencsésebbek, akik lejtős utcákban laktak, az utca elejéről indulva, félúton eszméltek rá, hogy nincs fék a gördeszkán.
Néhányszor közeli kapcsolatba kerültünk az utcabeli fákkal, bokrokkal, de megtanultunk ennek is örülni, hiszen igaz ugyan, hogy letaroltuk a bokrokat, de a bokor alatt legalább az autók útjában nem voltunk.
Ha kimentünk játszani, egyetlen kikötés az volt, hogy sötétedésre érjünk haza.
Az iskolában nem volt napközi, otthon ebédeltünk.
Nem voltak mobiltelefonjaink, így aztán senki ránk nem talált. Jó volt. Nem?
Rosszalkodtunk, számtalan csínyt követtünk el, hol egy kéz, hol egy láb tört, a fogaink sem voltak biztonságban, és mégsem születtek jegyzőkönyvek a rendőrségen. A felelősség mindig azé volt, akié kellett, hogy legyen.
Házi süteményen éltünk, vajas kenyéren, cukros és nem szaharinos ételt, italt kaptunk, mégsem voltak súlyproblémáink, mert állandó mozgásban voltunk.
Egy Meggy Márká-t négyen ittunk ugyanabból az üvegből és egyikünk sem halt bele.
Nem volt Playstation-ünk, Nintendónk, X box-unk, video játékaink, színes televíziónk 110 csatornával, videó kameránk, dolby surround, mindentudó telefonjaink, számítógépeink,
Internet, de voltak barátaink.
Vágytunk egymás társaságára. Rossz volt egyedül.
Időnként összevesztünk, ha csapatok kellettek a játékhoz, és ha valaki kimaradt a csapatból, nem kellett őt pszichológushoz vinni az elszenvedett trauma miatt.
Nem voltunk mindannyian jó tanulók. Még az is előfordult, hogy évet kellett ismételnünk.
Nem rohantak velünk egyből pszichológushoz. Senkit sem ismerek, aki dislexiában szenvedett volna, vagy hiperaktív lett volna.
Ha valaki évet ismételt, olyan volt, mintha kapott volna még egy esélyt.

Azt kérdezik a gyerekeink: Hogyan lehetett így élni?
Hogyan nőttünk azokká, akik vagyunk?
Ennek a generációnak a képviselője vagy?
Ha igen, akkor meséld el ezt a fiataloknak, hogy megtudják milyenek is voltak azok az évek.

Ők majd azt mondják, hogy tök unalmasak voltunk, és csak mi fogjuk tudni, hogy nem unalmasak voltunk, hanem boldogok.

Ma reggel a parkolóban lerakom a postás bringát, erre azt mondja az éppen arra járó rendőr:
Jó napot kívánok, közúti ellenőrzés...
Még szerencséje, hogy a körzetemben lakik és pont pénze jött, úgyhogy ugyanazt kellett kérdeznem nekem is: Jó napot kívánok, személyi igazolvány, lakcímkártya.

- Hány éves a fia, amelyik magával lakik?
- Harmincöt vagy harmincnyolc, nem tudom pontosan...
- Hány éve lakik magával?
- Negyvenöt.

A múltkor láttam egy embert a strandon. A hátán tetoválás a következő szöveggel:

"Ne szóljanak ennek az embernek, hogy mi van a hátára tetoválva, mert ő azt hiszi, hogy egy hajó!" :)

Az afrikai dzsungelben az expedícióval tartó szociológusnő egy bennszülött törzs játszadozó gyermekeit szerette volna lefényképezni, de a gyerekek harsányan kiáltozni kezdtek.
A szociológusnő elvörösödött, és bocsánatot kért a törzsfőnöktől a tapintatlanságért.
Ő ugyanis tudja, hogy bizonyos törzsekben az a hit él, hogy ha lefényképezik őket, azzal ellopják a lelküket.
A tudós hölgy hosszú magyarázatba fogott a fényképezőgép mivoltáról, működéséről, a törzsfőnök pedig állandóan közbe akart szólni, mindhiába. Mikor a hölgy befejezte felvilágosító előadását, a törzsfőnök végre szóhoz jutott. Barátságosan, arcán az egyszerű emberek ártatlan kifejezésével mosolyogva mondta:
- Asszonyom! A gyerek csak arra akarták magát figyelmeztetni, hogy rajta felejtette az objektíven a sapkát!

Éppen lefeküdtünk volna, mikor az asszony szólt, hogy ég a lámpa a
garázsban. Kinézek, és látom ám, hogy négy markos legény serényen hordja kifelé a cuccaimat, aztán rakják az utcán a teherautóra.
Kapom a telefont, hívom az óberhét, de azt mondja egy zsernyák, hogy momentán egy szabad kocsijuk sincs, de nyugi, amint lesz, jönnek...és már le is tette.
Nekem meg a fejem tetejébe akadt az adrenalin azonnal, úgy hogy ismét felhívtam a szervet. Mondom neki, az előbb telefonáltam,
hogy jöjjenek, de már nem kell sietniük. Ugyanis fogtam a puskámat, lepuffantottam mind a
négyet, helyszínelni meg tényleg ráérnek később is.
No, le se tettem a kagylót, négy rendőrautó már ott is volt a házunk előtt, plusz a mentő. El
is kapták a betörőket ízibe.
Az egyik rendőr, aki velem is hajlandó volt szóba elegyedni
megjegyezte:
- Mintha azt mondta volna, hogy lelőtte mind a négyet.
Mire én:
- Maguk meg valami olyasmit, hogy nem tudnak küldeni senkit...

"Azt hiszem elég jól sikerült a tegnapi betépés. Semmire sem emlékszem és egy pályaudvaron vagyok ahol főleg németül beszélnek.
Lehet hétfőn nem megyek be melózni"

Válasz :

"A hétfői meló miatt ne aggódj, ma kedd van. Már a rendőrség is keres, anyádék büszkék lesznek rád.
Amúgy hol a répában vagy?"

Egy novemberi este egy fiatal srác stoppol egy eléggé gyér forgalmú úton. Ráesteledik, az eső is szemerkélni kezd amikor meglát egy lassacskán felé közeledő fénycsóvát. A kocsi lassan mellé gurul és emberünk meg sem várva hogy az megálljon, feltépi a jobb oldali ajtót és beugrik...
Megdöbbenve látja, hogy az autóban nem ül senki, de az szépen egyenletesen halad tovább.
Első megdöbbenéséből felocsúdva - arra gondolva, hogy itt legalább nem ázik - elnyújtózik az ülésen, de ekkor hirtelen észreveszi, hogy az úton egy kanyarhoz közelednek.
Még mielőtt a kormányhoz tudna nyúlni, megjelenik egy kéz és a kocsit a helyes irányba kormányozza, majd eltűnik.
Az emberünk köpni nyelni nem tud a megdöbbenéstől, főleg amikor a jelenet a következő kanyarnál megismétlődik, majd újra és újra, ahogy épp az útirány megkívánja. Végül elérkeznek egy benzinkúthoz ahol a kocsi begördül a parkolóba...
A stoppos - aki ekkora már eléggé be van rezelve - félelmében meg sem várja, hogy a kocsi megálljon kipattan és berohan a töltőállomásra. Megpillantja a pult mögött álldogáló kutast és éppen belekezdene az elképesztő történet elmesélésébe amikor kinyílik az ajtó és belép két ázott pasas. Az egyik rápillantva odaszól a másiknak:
- Te Géza! Itt a srác, aki beugrott a kocsiba amikor toltuk...

"Tisztelt Hölgyek!

Kérem Önöket, hogy szeretőiket a házbeli férfiak közül válasszák ki, mert a házbelieknek nincs hol parkolniuk.

Köszönettel: Közös képviselő"

Két beteg sántít be két különböző, magyar orvosi rendelőbe. Mindkettőnél megállapítják, hogy sürgősen csípőprotézis operációra van szüksége.
Az első beteget egy órán belül megvizsgálják, azonnal elkészítik a röntgen felvételt, kiértékelik és másnapra kitűzik az operáció idejét. Másnap aztán meg is műtik.
A második beteg egy hétig vár míg a körzeti orvoshoz bejut, aki egy specialistához küldi. A specialistára 2 hónapig vár, aki kiírja röntgenre.A röntgent egy hónapon belül elvégezik és kiértékelik, majd megállapítják az operáció szükségességét. A kórházban előjegyzik és 9 hónap múlva már meg is operálják.

Mi a különbség a két beteg közt?
Az első egy kutya, a második egy ember!