"Szőrt találtam a kajámban. Mivel a szakács kopasz, ezért a legrosszabbra gondolok.
Kérem azonnali intézkedésüket!”

Gábor unokaöcsém egészen picike volt, és a szülei autóztak vele vidékre. Mondták neki, hogy mindjárt jön Kiskunlacháza. Eltelt pár perc, és Gáborka már nagyon türelmetlen volt.
- Hol van már??!
- Micsoda?
- Hát kiskullancs háza!

Politológiából vizsgáztam.Mindent szépen megtanultam, mert tudtam, hogy nem vagyok szimpatikus a tanárnak.
Amikor elmeséltem a rendszerváltás minden apró titkát, a professzor megszólalt:

- Kitűnő felelet, már csak két kérdés a kettesért:

- Ki volt Nagy Imre keresztapja és ki tervezte a díszletet az újratemetésén? Megbuktam.:(

"Sziasztok Andika vagyok, anya küldött ide hogy írjam be azt, hogy hogyan ízlett az ebéd.
Hát a leves az nagyon finom volt, mert nem volt, mert nem szeretem, és inkább nem kértem. A második, abban finom volt a hasábkrumpli, csak kevés kecsöpöt adtak hozzá, fagyi vagy csoki meg nincs.
Mire legközelebb jövünk anyáékkal, lécci hozzatok, apu kifizeti”

Egy kisboltban dolgozom. A múltkor egy vevő a pulton felejtette a mobilját. Megnéztem rajta a címlistát, és felhívtam a Mama feliratnál jelzett telefonszámot.
Elmondtam a hölgynek, hogy a fia telefonja nálunk van.
- Azonnal intézkedem - válaszolt a Mama.
Kis idő múlva megcsörrent a mobil, felvettem:
- Halló?
- Kisfiam, a kisboltból telefonáltak, hogy náluk van a mobilod, menj érte!

- Jó napot! A Hazai Világbank telefonszámát szeretném.
- Hazai Világbank?
- Tudja, a HVB bank!
-------------------------------

- Itt lakom Tamásiban, és a házammal szemben van egy telefonfülke. Most, hogy északi szél fúj, állandóan csapkod az ajtaja. Ki tudna küldeni valakit, aki megjavítja?

"Igazából nekem nincs panaszom, mert az étel meg az ital jó volt, csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a konyháról fura nyögések hallatszottak ki, aztán a felszolgáló kisasszonynak meg lisztes kéznyomok voltak a fenekén."

- Elnézést hölgyem!Kapható a Férfimunka a háztartásban című könyv önöknél?
- Sajnos, nem, mesekönyvet egyáltalán nem tartunk...

A mi gyerekkorunkban az autókban nem volt légzsák, hátsó biztonsági öv.
Egy teherautó platóján utazni különleges élmény volt, most is szívesen emlékszünk rá.
A kiságyaink rikító színű, ólmot tartalmazó festékkel voltak pingálva.
Nem volt biztonsági kupak a gyógyszereken.
Védősisak nélkül bringáztunk.
A nagymama kerti kútjából húzott vizet ittuk, ásványvíz
helyett.
Magunk készítette görkorcsolyáink voltak.
A szerencsésebbek, akik lejtős utcákban laktak, az utca elejéről indulva, félúton eszméltek rá, hogy nincs fék a gördeszkán.
Néhányszor közeli kapcsolatba kerültünk az utcabeli fákkal, bokrokkal, de megtanultunk ennek is örülni, hiszen igaz ugyan, hogy letaroltuk a bokrokat, de a bokor alatt legalább az autók útjában nem voltunk.
Ha kimentünk játszani, egyetlen kikötés az volt, hogy sötétedésre érjünk haza.
Az iskolában nem volt napközi, otthon ebédeltünk.
Nem voltak mobiltelefonjaink, így aztán senki ránk nem talált. Jó volt. Nem?
Rosszalkodtunk, számtalan csínyt követtünk el, hol egy kéz, hol egy láb tört, a fogaink sem voltak biztonságban, és mégsem születtek jegyzőkönyvek a rendőrségen. A felelősség mindig azé volt, akié kellett, hogy legyen.
Házi süteményen éltünk, vajas kenyéren, cukros és nem szaharinos ételt, italt kaptunk, mégsem voltak súlyproblémáink, mert állandó mozgásban voltunk.
Egy Meggy Márká-t négyen ittunk ugyanabból az üvegből és egyikünk sem halt bele.
Nem volt Playstation-ünk, Nintendónk, X box-unk, video játékaink, színes televíziónk 110 csatornával, videó kameránk, dolby surround, mindentudó telefonjaink, számítógépeink,
Internet, de voltak barátaink.
Vágytunk egymás társaságára. Rossz volt egyedül.
Időnként összevesztünk, ha csapatok kellettek a játékhoz, és ha valaki kimaradt a csapatból, nem kellett őt pszichológushoz vinni az elszenvedett trauma miatt.
Nem voltunk mindannyian jó tanulók. Még az is előfordult, hogy évet kellett ismételnünk.
Nem rohantak velünk egyből pszichológushoz. Senkit sem ismerek, aki dislexiában szenvedett volna, vagy hiperaktív lett volna.
Ha valaki évet ismételt, olyan volt, mintha kapott volna még egy esélyt.

Azt kérdezik a gyerekeink: Hogyan lehetett így élni?
Hogyan nőttünk azokká, akik vagyunk?
Ennek a generációnak a képviselője vagy?
Ha igen, akkor meséld el ezt a fiataloknak, hogy megtudják milyenek is voltak azok az évek.

Ők majd azt mondják, hogy tök unalmasak voltunk, és csak mi fogjuk tudni, hogy nem unalmasak voltunk, hanem boldogok.

"Tisztelt Hölgyek!

Kérem Önöket, hogy szeretőiket a házbeli férfiak közül válasszák ki, mert a házbelieknek nincs hol parkolniuk.

Köszönettel: Közös képviselő"