A riporter kérdezi az agg milliomost, hogy hogyan gazdagodott meg.
- Mikor 20 éves voltam, a legnagyobb gazdasági válság közepén, az utolsó dolláromon almákat vettem. Kifényesítettem mindet, és két dollárért eladtam őket. Másnap a két dolláron megint almákat vettem...
- És ezt addig csinálta, amíg milliomos nem lett?
- Nem, csak egy hétig. Aztán a feleségem apja meghalt, és ránk hagyott 5 millió dollárt.

Ma összebarátkoztam egy lánnyal a chaten. Elég jól elbeszélgettünk, és megadtuk egymásnak a facebookos elérhetőségünket. Így kiderült, hogy meglepően sok közös van bennünk. Ugyanolyan idősek vagyunk, ugyanabba az iskolába járunk, és a pasink is ugyanaz:(

Nyáron, nagy melegben mentünk bevásárolni.
Ahogy bekanyarodtunk a Tesco parkolójába, a kormány gömbcsuklója kiugrott. A férjem nagy nehezen azért beparkolt, mondta, hogy amíg bevásárolok megjavítja a kocsit. Ahogy visszafelé toltam a bevásárlókocsit,láttam, hogy az autónk eleje fel van emelve, és alatta fekszik a férjem.
Kilóg a kocsi alól két szőrös lába, és rövidnadrágjából kikandikál a szerszáma. Néhány szájtáti meg ott vigyorgott. Leguggoltam, és egy gyors mozdulattal visszapakoltam a helyére.
Ahogy felálltam, ott láttam állni a férjemet az autó túloldalán.
Hosszúnadrágban!
Rövidnadrágban a szerelő volt. Három öltéssel kellett összevarrni a homlokát, meglepetésében úgy beverte a fejét az alvázba.

Pécs, Nagy Lajos Gimnázium. Buszos osztálykirándulás keretében viszik a diákokat a kaposvári Csiky Gergely Színház, Dózsa György c. színdarabjának előadására.
Az út kb: 1,5 óra. Időben el is indulnak, ám a busz defektet kap és a szókimondó buszsofőrnek egy órájába telik kicserélni a kereket. Így már nem érnek oda időben, csak amikor már javában folyik az előadás. Nosza, annyi baj legyen, a jegyek ki vannak fizetve, a helyek fenntartva, mind a negyven ember, élén sofőrünkkel megpróbálja laposkúszásban elfoglalni a székeket.
Az előadásnak pont ebben a pillanatában ér a szövegkönyv ahhoz a részhez, amikor a jobbágysereget verbuváló Dózsa így kiált fel:
- Hol késtetek, Parasztok?
Mire hősünk magára véve a felszólítást, így vág vissza :
- Hát b....m.. az anyád, lerobbant a buszunk, te köcsög!!!

Vetélkedőt rendeztek a világ királynéinak. Ki a legerősebb köztük? Hárman jutottak a döntőbe. Mindegyiknek adtak egy diót, hogy törje össze.
Az első királynő a foga közé vette és összeroppantotta.
Rávésték a koronájára: "A legerősebb fogú királyné."
A második a markába fogta és reccs, máris összetörte. Ezt vésték a koronájára: "A legerősebb kezű királyné."
A harmadik a combja közé rakta és egy pillanat alatt összeroppantotta. Tanakodtak a bírák...
Mit írjanak a koronájára? Végül ezt a feliratot kapta: "Isten óvja a királyt!"

A múltkor a strandon a 8 éves fiam feltűnően bámulni kezdett két csinos fiatal nőt, akik tangás bikiniben napoztak. Ahogy nézte őket, néha fél szemmel rám sandított. Már kezdtem felkészülni, vajon mit fog tőlem kérdezni. Hamarosan a 2 hölgy felállt, összepakolt és elment. Erre a kisfiam csillogó szemmel rám nézett:
- Apa, megehetem azt a csomag cukorkát, amit ott hagytak?

- Nem volt nehéz Párizsban egyedül? Meg tudtad értetni magad? - kérdi egy férfi a barátját.
- Még a legnehezebb helyzetben is mindent megértettem. Az egyik bárban például csodaszép francia nővel ismerkedtem meg.
Üveget rajzoltam, mire ő bólintott, én pedig rendeltem egy üveg pezsgőt. Aztán tyúkot rajzoltam, ő bólintott és elmentünk vacsorázni. Egyszer aztán kivette a kezemből a tollat és ágyat rajzolt.
- És akkor mi történt?
- Akkor én bólintottam, bár ma sem értem, hogyan jött rá, hogy lakberendező vagyok!

- Jó napot kívánok! A debreceni ABROSZ Biztosító számát keresem.
- Nem lehet, hogy Argosz?
- Abrosz vagy Argosz, nem mindegy?

- Jó estét, a 8. kerületben elütöttem egy sólymot az autómmal!
- És non stop állatorvosi rendelőt tetszik keresni?
- Jaj, nem, dehogyis! Egy preparátort, aki ezt még ma este megcsinálja, mielőtt tönkremegy!

- Jó napot! A Hazai Világbank telefonszámát szeretném.
- Hazai Világbank?
- Tudja, a HVB bank!
-------------------------------

- Itt lakom Tamásiban, és a házammal szemben van egy telefonfülke. Most, hogy északi szél fúj, állandóan csapkod az ajtaja. Ki tudna küldeni valakit, aki megjavítja?

A mi gyerekkorunkban az autókban nem volt légzsák, hátsó biztonsági öv.
Egy teherautó platóján utazni különleges élmény volt, most is szívesen emlékszünk rá.
A kiságyaink rikító színű, ólmot tartalmazó festékkel voltak pingálva.
Nem volt biztonsági kupak a gyógyszereken.
Védősisak nélkül bringáztunk.
A nagymama kerti kútjából húzott vizet ittuk, ásványvíz
helyett.
Magunk készítette görkorcsolyáink voltak.
A szerencsésebbek, akik lejtős utcákban laktak, az utca elejéről indulva, félúton eszméltek rá, hogy nincs fék a gördeszkán.
Néhányszor közeli kapcsolatba kerültünk az utcabeli fákkal, bokrokkal, de megtanultunk ennek is örülni, hiszen igaz ugyan, hogy letaroltuk a bokrokat, de a bokor alatt legalább az autók útjában nem voltunk.
Ha kimentünk játszani, egyetlen kikötés az volt, hogy sötétedésre érjünk haza.
Az iskolában nem volt napközi, otthon ebédeltünk.
Nem voltak mobiltelefonjaink, így aztán senki ránk nem talált. Jó volt. Nem?
Rosszalkodtunk, számtalan csínyt követtünk el, hol egy kéz, hol egy láb tört, a fogaink sem voltak biztonságban, és mégsem születtek jegyzőkönyvek a rendőrségen. A felelősség mindig azé volt, akié kellett, hogy legyen.
Házi süteményen éltünk, vajas kenyéren, cukros és nem szaharinos ételt, italt kaptunk, mégsem voltak súlyproblémáink, mert állandó mozgásban voltunk.
Egy Meggy Márká-t négyen ittunk ugyanabból az üvegből és egyikünk sem halt bele.
Nem volt Playstation-ünk, Nintendónk, X box-unk, video játékaink, színes televíziónk 110 csatornával, videó kameránk, dolby surround, mindentudó telefonjaink, számítógépeink,
Internet, de voltak barátaink.
Vágytunk egymás társaságára. Rossz volt egyedül.
Időnként összevesztünk, ha csapatok kellettek a játékhoz, és ha valaki kimaradt a csapatból, nem kellett őt pszichológushoz vinni az elszenvedett trauma miatt.
Nem voltunk mindannyian jó tanulók. Még az is előfordult, hogy évet kellett ismételnünk.
Nem rohantak velünk egyből pszichológushoz. Senkit sem ismerek, aki dislexiában szenvedett volna, vagy hiperaktív lett volna.
Ha valaki évet ismételt, olyan volt, mintha kapott volna még egy esélyt.

Azt kérdezik a gyerekeink: Hogyan lehetett így élni?
Hogyan nőttünk azokká, akik vagyunk?
Ennek a generációnak a képviselője vagy?
Ha igen, akkor meséld el ezt a fiataloknak, hogy megtudják milyenek is voltak azok az évek.

Ők majd azt mondják, hogy tök unalmasak voltunk, és csak mi fogjuk tudni, hogy nem unalmasak voltunk, hanem boldogok.