Pécs, Nagy Lajos Gimnázium. Buszos osztálykirándulás keretében viszik a diákokat a kaposvári Csiky Gergely Színház, Dózsa György c. színdarabjának előadására.
Az út kb: 1,5 óra. Időben el is indulnak, ám a busz defektet kap és a szókimondó buszsofőrnek egy órájába telik kicserélni a kereket. Így már nem érnek oda időben, csak amikor már javában folyik az előadás. Nosza, annyi baj legyen, a jegyek ki vannak fizetve, a helyek fenntartva, mind a negyven ember, élén sofőrünkkel megpróbálja laposkúszásban elfoglalni a székeket.
Az előadásnak pont ebben a pillanatában ér a szövegkönyv ahhoz a részhez, amikor a jobbágysereget verbuváló Dózsa így kiált fel:
- Hol késtetek, Parasztok?
Mire hősünk magára véve a felszólítást, így vág vissza :
- Hát b....m.. az anyád, lerobbant a buszunk, te köcsög!!!

Egy michigani TV állomás bemondónője, miután mégsem esett az előző nap megjósolt hó, ezzel fordult a meteorológushoz:
- Nos Bob, hol van az a 20 centi, amit tegnap este ígértél? Nem csak a fickónak, hanem a stáb felének is el kellett hagynia a forgatás helyszínét, annyira röhögtek. A zavarba jött bemondónő pedig valószínűleg a jövőben kétszer is meggondolja, mielőtt beszél.

"Tisztelt Hölgyek!

Kérem Önöket, hogy szeretőiket a házbeli férfiak közül válasszák ki, mert a házbelieknek nincs hol parkolniuk.

Köszönettel: Közös képviselő"

Egyik este a haverokkal voltam bulizni. Megígértem a feleségemnek, hogy éjfélre otthon leszek. Az órák gyorsan múltak, a sör jól csúszott. Hajnali három felé, tök részegen hazaindultam.
Épp az ajtón belül voltam, amikor a kakukkos óra háromszor kakukkolt. Hirtelen, mivel tudtam, hogy a feleségem valószínű felébred, kakukkoltam még kilencszer.

Igazán büszke voltam magamra, hogy ilyen gyors és eszes megoldást találtam még részegen is. Másnap reggel a feleségem megkérdezte, hogy mikor értem haza. Erre én mondtam, 12-kor.
Nem látszott felindultnak egyáltalán. Mázlim van, gondoltam. Viszont megjegyezte, hogy új kakukkos órát kell szereznünk. Mikor kérdeztem tőle miért, így felelt:
- Hát, tegnap éjjel kakukkolt 3-szor, majd azt mondta "a kurva életbe!", azután még 4-szer kakukkolt, majd megköszörülte a torkát, kakukkolt még 3-szor, kuncogott egy darabig, majd kakukkolt még 2-szer. És azután egy nagyot fingott.

A feleségem imád beszélni, de ez őszintén bevallom időként kicsit már fáraszt.
Az egyik este némán néztem magam elé, hallgatván a mondandóját. Hétéves fiunk Gábor, észrevette az arcomon a fásultság jeleit, mire halkan odasúgta nekem:
- Apa! Tettesd magad döglöttnek!

Két diák, a hétfői vizsgája előtt, a Balatonra utazott szórakozni. Mivel nagyon is kellemesen töltötték a hétvégét, és szinte semmit nem tanultak a vizsgájukra, valamit tenniük kellett. Felhívták a professzort, hogy sajnos nem tudnak időben odaérni a vizsgára, mert kilyukadt az autójuk kereke. Másik időpontot kértek. A professzor rendes volt, és két nappal későbbre kijelölt egy vizsgaidőpontot. A két diák megjelent a vizsgán, immáron a tudás birtokában. A professzor két külön terembe ültette őket, majd átadta a vizsgalapokat.

Két kérdés volt a vizsgalapon: az első, a félévi anyagból feltett könnyű kérdés (10 pont).
A második, egyszerűen ennyi: "Melyik kerék?" (90 pont).

A mi gyerekkorunkban az autókban nem volt légzsák, hátsó biztonsági öv.
Egy teherautó platóján utazni különleges élmény volt, most is szívesen emlékszünk rá.
A kiságyaink rikító színű, ólmot tartalmazó festékkel voltak pingálva.
Nem volt biztonsági kupak a gyógyszereken.
Védősisak nélkül bringáztunk.
A nagymama kerti kútjából húzott vizet ittuk, ásványvíz
helyett.
Magunk készítette görkorcsolyáink voltak.
A szerencsésebbek, akik lejtős utcákban laktak, az utca elejéről indulva, félúton eszméltek rá, hogy nincs fék a gördeszkán.
Néhányszor közeli kapcsolatba kerültünk az utcabeli fákkal, bokrokkal, de megtanultunk ennek is örülni, hiszen igaz ugyan, hogy letaroltuk a bokrokat, de a bokor alatt legalább az autók útjában nem voltunk.
Ha kimentünk játszani, egyetlen kikötés az volt, hogy sötétedésre érjünk haza.
Az iskolában nem volt napközi, otthon ebédeltünk.
Nem voltak mobiltelefonjaink, így aztán senki ránk nem talált. Jó volt. Nem?
Rosszalkodtunk, számtalan csínyt követtünk el, hol egy kéz, hol egy láb tört, a fogaink sem voltak biztonságban, és mégsem születtek jegyzőkönyvek a rendőrségen. A felelősség mindig azé volt, akié kellett, hogy legyen.
Házi süteményen éltünk, vajas kenyéren, cukros és nem szaharinos ételt, italt kaptunk, mégsem voltak súlyproblémáink, mert állandó mozgásban voltunk.
Egy Meggy Márká-t négyen ittunk ugyanabból az üvegből és egyikünk sem halt bele.
Nem volt Playstation-ünk, Nintendónk, X box-unk, video játékaink, színes televíziónk 110 csatornával, videó kameránk, dolby surround, mindentudó telefonjaink, számítógépeink,
Internet, de voltak barátaink.
Vágytunk egymás társaságára. Rossz volt egyedül.
Időnként összevesztünk, ha csapatok kellettek a játékhoz, és ha valaki kimaradt a csapatból, nem kellett őt pszichológushoz vinni az elszenvedett trauma miatt.
Nem voltunk mindannyian jó tanulók. Még az is előfordult, hogy évet kellett ismételnünk.
Nem rohantak velünk egyből pszichológushoz. Senkit sem ismerek, aki dislexiában szenvedett volna, vagy hiperaktív lett volna.
Ha valaki évet ismételt, olyan volt, mintha kapott volna még egy esélyt.

Azt kérdezik a gyerekeink: Hogyan lehetett így élni?
Hogyan nőttünk azokká, akik vagyunk?
Ennek a generációnak a képviselője vagy?
Ha igen, akkor meséld el ezt a fiataloknak, hogy megtudják milyenek is voltak azok az évek.

Ők majd azt mondják, hogy tök unalmasak voltunk, és csak mi fogjuk tudni, hogy nem unalmasak voltunk, hanem boldogok.

Gábor unokaöcsém egészen picike volt, és a szülei autóztak vele vidékre. Mondták neki, hogy mindjárt jön Kiskunlacháza. Eltelt pár perc, és Gáborka már nagyon türelmetlen volt.
- Hol van már??!
- Micsoda?
- Hát kiskullancs háza!

1. Felháborító, hogy nem tartanak alkoholt, legalább bort. Bezzeg a pincérek mind részegek!

2. Azonnal cseréljék le a személyzet egyes tagjait! Bablevest rendeltem, meg sült krumplit hallal.
Egy tányérban szolgálták fel...

Két beteg sántít be két különböző, magyar orvosi rendelőbe. Mindkettőnél megállapítják, hogy sürgősen csípőprotézis operációra van szüksége.
Az első beteget egy órán belül megvizsgálják, azonnal elkészítik a röntgen felvételt, kiértékelik és másnapra kitűzik az operáció idejét. Másnap aztán meg is műtik.
A második beteg egy hétig vár míg a körzeti orvoshoz bejut, aki egy specialistához küldi. A specialistára 2 hónapig vár, aki kiírja röntgenre.A röntgent egy hónapon belül elvégezik és kiértékelik, majd megállapítják az operáció szükségességét. A kórházban előjegyzik és 9 hónap múlva már meg is operálják.

Mi a különbség a két beteg közt?
Az első egy kutya, a második egy ember!