A barátnőméknél ebédeltünk és utána az apja félrehívott. A faterjával tök jól kijövök, sokszor szoktunk dumálni.
Mondta hogy pár napja hallotta ahogy szexeltünk és, hogy legközelebb figyeljünk oda, mert ez neki és nekünk is kínos.
A gáz csak az volt, hogy én egy hétig a haverjaimmal voltam síelni Ausztriában.

Ügyfél: Jó napot! Az a problémám, hogy a fürdőszobában állandóan gázszagot érzek...
Ü.i.: Elnézést uram, de ez az Elektromos Művek.
Ügyfél: Jó, de ha felrobbannék, akkor szóltam!

A mi gyerekkorunkban az autókban nem volt légzsák, hátsó biztonsági öv.
Egy teherautó platóján utazni különleges élmény volt, most is szívesen emlékszünk rá.
A kiságyaink rikító színű, ólmot tartalmazó festékkel voltak pingálva.
Nem volt biztonsági kupak a gyógyszereken.
Védősisak nélkül bringáztunk.
A nagymama kerti kútjából húzott vizet ittuk, ásványvíz
helyett.
Magunk készítette görkorcsolyáink voltak.
A szerencsésebbek, akik lejtős utcákban laktak, az utca elejéről indulva, félúton eszméltek rá, hogy nincs fék a gördeszkán.
Néhányszor közeli kapcsolatba kerültünk az utcabeli fákkal, bokrokkal, de megtanultunk ennek is örülni, hiszen igaz ugyan, hogy letaroltuk a bokrokat, de a bokor alatt legalább az autók útjában nem voltunk.
Ha kimentünk játszani, egyetlen kikötés az volt, hogy sötétedésre érjünk haza.
Az iskolában nem volt napközi, otthon ebédeltünk.
Nem voltak mobiltelefonjaink, így aztán senki ránk nem talált. Jó volt. Nem?
Rosszalkodtunk, számtalan csínyt követtünk el, hol egy kéz, hol egy láb tört, a fogaink sem voltak biztonságban, és mégsem születtek jegyzőkönyvek a rendőrségen. A felelősség mindig azé volt, akié kellett, hogy legyen.
Házi süteményen éltünk, vajas kenyéren, cukros és nem szaharinos ételt, italt kaptunk, mégsem voltak súlyproblémáink, mert állandó mozgásban voltunk.
Egy Meggy Márká-t négyen ittunk ugyanabból az üvegből és egyikünk sem halt bele.
Nem volt Playstation-ünk, Nintendónk, X box-unk, video játékaink, színes televíziónk 110 csatornával, videó kameránk, dolby surround, mindentudó telefonjaink, számítógépeink,
Internet, de voltak barátaink.
Vágytunk egymás társaságára. Rossz volt egyedül.
Időnként összevesztünk, ha csapatok kellettek a játékhoz, és ha valaki kimaradt a csapatból, nem kellett őt pszichológushoz vinni az elszenvedett trauma miatt.
Nem voltunk mindannyian jó tanulók. Még az is előfordult, hogy évet kellett ismételnünk.
Nem rohantak velünk egyből pszichológushoz. Senkit sem ismerek, aki dislexiában szenvedett volna, vagy hiperaktív lett volna.
Ha valaki évet ismételt, olyan volt, mintha kapott volna még egy esélyt.

Azt kérdezik a gyerekeink: Hogyan lehetett így élni?
Hogyan nőttünk azokká, akik vagyunk?
Ennek a generációnak a képviselője vagy?
Ha igen, akkor meséld el ezt a fiataloknak, hogy megtudják milyenek is voltak azok az évek.

Ők majd azt mondják, hogy tök unalmasak voltunk, és csak mi fogjuk tudni, hogy nem unalmasak voltunk, hanem boldogok.

Egy kis panzióból reggel kijelentkezik egy vendég. A recepciós érdeklődik:
- Hogy érezte magát nálunk, uram?
- Szörnyen. - feleli a fickó. - Az éjjel alig aludtam.15 percenként arra riadtam, hogy valami dübörög.
Nem sokkal ezután jön egy fiatal pár, őket is megszólítja az alkalmazott:
- Jó reggelt! Remélem, sikerült kipihenni magukat nálunk!
- Sajnos nem. - feleli a fiatalember. - Valaki a szomszéd szobában olyan hangosan horkolt, hogy negyedóránként átkopogtunk a falon, hogy hagyja abba.

Szabó hazaérkezik az afrikai útjáról, s a barátai nyomban elárasztják kérdésekkel:
- Na, és hogy érezted magad a kannibálok között?
- Ó, rettentő barátságos emberek! Mindjárt az első nap ott akartak tartani ebédre...

A múltkor láttam egy embert a strandon. A hátán tetoválás a következő szöveggel:

"Ne szóljanak ennek az embernek, hogy mi van a hátára tetoválva, mert ő azt hiszi, hogy egy hajó!" :)

Kocsma, nyár, buli, nagy társaság, hosszú asztalok. Megy a beszélgetés, mikor az egyik fickó fingik egy jól hallhatót. Zavarában elkezd izegni-mozogni az egyébként igen nyekergős padon, mintha a pad adta volna ki a hangot, mikor a vele szembe ülő sajnálkozó hangon megjegyzi:
- Ugye, milyen más hangja van:)

Valós történet alapján

A német legyen ön is milliomos játékban egy férfi eléri a legutolsó kérdést, amivel a fődíjat vihette el és volt még egy telefonos segítsége.
A férfi felhasználja a segítségét és a feleségét kéri, hogy hívják fel.
A műsorvezető felhívta és elmondta neki, hogy ki ő és miért hívta fel, majd átadja a szót a férfinak.

- Szia drágám. Csak azért hívlak, hogy te legyél az első aki megtudja, hogy megnyertem a fődíjat.- majd megjelölte az A-t és megnyerte a fődíjat.

Egy kisboltban dolgozom. A múltkor egy vevő a pulton felejtette a mobilját. Megnéztem rajta a címlistát, és felhívtam a Mama feliratnál jelzett telefonszámot.
Elmondtam a hölgynek, hogy a fia telefonja nálunk van.
- Azonnal intézkedem - válaszolt a Mama.
Kis idő múlva megcsörrent a mobil, felvettem:
- Halló?
- Kisfiam, a kisboltból telefonáltak, hogy náluk van a mobilod, menj érte!

Beülni egy szlovák rendszámú Hummerbe: 18.000 000 Ft
Beszakadni vele a Balaton jegén: 20 000 Ft
Mentés : 150 000 Ft
Bírság : 80 000 Ft.
Kár: 1 200 000 Ft
Az érzés, hogy egy ország röhög rajtunk:

Felbecsülhetetlen.