"Egy somogyi kórház szülészetén történt, ismerősöm is a kórteremben lábadozott a szülés után, szem- és fültanúja volt az esetnek, ő mesélte.
Népes, jól öltözött kisvárosi cigány család jött a kismamáért és a babáért a 4 ágyas kórterembe, hogy hazavigyék.
A szülést levezető orvos is hamar előkerült - a szülés óta nem látták a szobában - és kezeit dörzsölve ott tüsténkedett a család körül, hogy ugye
minden rendben volt, ugye, jó volt az ellátás, ugyebár, khm, meg hasonlók. Ekkor előlépett a családfő és nagy tisztelettel rövid mondókába fogott: egyszerű szavakkal megköszönte az orvos munkáját és átadott neki egy hatalmas díszdoboz desszertet.

Az orvos átvette a dobozt, de képtelen volt eltitkolni csalódottságát és kézfogás helyett lekezelően kicsattant:

- Jóember ilyenkor nem desszertet szoktak adni a szülésznek! Nagy csend lett.
Aztán a férfi csendben megkérdezte: - Bocsánat, hanem mit?
- Aki elégedett a munkánkkal, az borítékot ad, kérem szépen! Hagyományosan ez illik. Maguk nem hallottak még erről? Pedig van maguknál szaporulat szép számban! - Bocsánat, ne haragudjon doktor úr és mennyit szoktak adni a népek?

- Hát. . . 30-40. 000 forintot.
- Értem, elnézést kérek, tudatlan vagyok, de megoldjuk azonnal, engedelmével visszakérném a desszertet.
Kivette az orvos kezéből a dobozt, felnyitotta és kivett belőle egy köteg 20ezrest, majd 2 darabot átadott a kővé vált orvosnak, akin látszott, hogy a rosszullét kerülgeti.
A többit zsebre vágta és a család kivonult a kórteremből.
A többi kismama a takaró alá menekült, mert majd megfulladtak a röhögéstől. "

Apám festette a házat, és hogy biztonságosabban állhasson a létrán a magasban, venni akartak egy rögzítő kötelet.
Elküldte anyámat a boltba.
- Szeretnék egy jó, erős kötelet.
Mindenki kérdőn nézett rá, mire ő magyarázóan hozzátette:
- A férjemnek kell...

- Joda mester!Mond csak, te hogy lettél Jedi? - kérdezi az ifjú Padavan.
- Hát fiacskám, tudod az úgy kezdődött, hogy egy nap kirúgtak a bábszínházból...

A legfrappánsabb ügyfélkezelés díját valószínűleg az ausztrál Ansett Airlines jegykezelőnője érdemelné ki az alábbi megoldásával:
Egy Ansett járat kimaradt Sydney repülőterén, mivel a légitársaság Boeing 767-es utasszállító gépe meghibásodott. Az utasokat gyorsan megpróbálták más járatokra áttenni, a főszereplő hölgy előtt is hatalmas, türelmetlen utasokból álló sor kígyózott. Ekkor egy ingerült utas előretört a sorban, lecsapta a jegyét a pultra, és felcsattant:
- Egy jegyet kérek a legközelebbi gépre, és ajánlom, hogy első osztályra adják!
A hölgy türelmesen válaszolt:
- Sajnálom, uram! Boldogan segítek Önnek, de előbb az itt sorban álló embereket kell elintéznem.
Az utast ez persze nem hatotta meg, hangosan, hogy mindenki hallja a sorban, megkérdezte:
- Hölgyem, tudja maga, hogy én ki vagyok?!
A nő elmosolyodott, majd gondolkodás nélkül a hangosbeszélő mikrofonja után nyúlt, és beleszólt:
- Figyelem! - kezdte, és a hangja visszhangzott a terminál egész területén. - A 14-es kapunál van egy kedves utasunk, aki nem tudja, kicsoda is ő. Ha bárki segíteni tud személyazonossága megállapításában, kérjük fáradjon a 14-es kapuhoz!
A sorban álló utasok hisztérikus röhögése közepette a dühös utas a fogait vicsorgatva odavetette:
- Kapja be!
A nő ezen sem ütközött meg, hanem mosolyogva válaszolt:
- Sajnálom uram, de ehhez is sorba kell állnia!

Húsz évvel ezelőtt történt. Az volt a szokás a munkahelyemen, hogy túlóra után a vonathoz sétálva a srácok beugrottak egy felesre a presszóba. Egy sráccal túlóráztunk, hazafelé kérdezte, hogy "Nem iszunk valami édeset?".
Akkoriban a bonbon meggy volt a menő. Vele tartottam. A következő nap megint. Tudni kell, hogy nagyon ritkán iszom alkoholt.
A 3. napon azzal a pasival túlóráztunk akinél nagyon be akartam volna vágódni. Ő is feltette a szokásos kérdést. Én meg szabadkoztam, hogy "Én nem iszom - meg stb., de bemegyek veled" - mondtam.
Beléptünk, a srác kért valamit már nem emlékszem, hogy mi volt az, a kiszolgálónő meg rám néz és azt kérdezte:
- A hölgynek a szokásosat?

Egyik este a haverokkal voltam bulizni. Megígértem a feleségemnek, hogy éjfélre otthon leszek. Az órák gyorsan múltak, a sör jól csúszott. Hajnali három felé, tök részegen hazaindultam.
Épp az ajtón belül voltam, amikor a kakukkos óra háromszor kakukkolt. Hirtelen, mivel tudtam, hogy a feleségem valószínű felébred, kakukkoltam még kilencszer.

Igazán büszke voltam magamra, hogy ilyen gyors és eszes megoldást találtam még részegen is. Másnap reggel a feleségem megkérdezte, hogy mikor értem haza. Erre én mondtam, 12-kor.
Nem látszott felindultnak egyáltalán. Mázlim van, gondoltam. Viszont megjegyezte, hogy új kakukkos órát kell szereznünk. Mikor kérdeztem tőle miért, így felelt:
- Hát, tegnap éjjel kakukkolt 3-szor, majd azt mondta "a kurva életbe!", azután még 4-szer kakukkolt, majd megköszörülte a torkát, kakukkolt még 3-szor, kuncogott egy darabig, majd kakukkolt még 2-szer. És azután egy nagyot fingott.

"Azt hiszem, jól sikerült a tegnapi buli. Semmire sem emlékszem, és egy pályaudvaron vagyok, ahol főleg angolul beszélnek.
Lehet, hétfőn nem megyek be melózni." - "A hétfői meló miatt ne aggódj, ma kedd van. Már a rendőrség is keres, anyádék büszkék lesznek rád. Amúgy hol a répában vagy?"

Egy somogyi kórház szülészetén történt, ismerősöm is a kórteremben lábadozott a szülés után, szem- és fültanúja volt az esetnek, ő mesélte. Népes, jól öltözött kisvárosi cigány család jött a kismamáért és a babáért a 4 ágyas kórterembe, hogy hazavigyék. A szülést levezető orvos is hamar előkerült - a szülés óta nem látták a szobában - és kezeit dörzsölve ott tüsténkedett a család körül, hogy ugye minden rendben volt, ugye, jó volt az ellátás, ugyebár, meg hasonlók. Ekkor előlépett a családfő és nagy tisztelettel rövid mondókába fogott: egyszerű szavakkal megköszönte az orvos munkáját és átadott neki egy hatalmas díszdoboz desszertet. Az orvos átvette a dobozt, de képtelen volt eltitkolni csalódottságát és kézfogás helyett lekezelően kicsattant: - Jóember ilyenkor nem desszertet szoktak adni a szülésznek! Nagy csend lett. Aztán a férfi csendben megkérdezte:
- Bocsánat, hanem mit?
- Aki elégedett a munkánkkal, az borítékot ad, kérem szépen! Hagyományosan ez illik. Maguk nem hallottak még erről? Pedig van maguknál szaporulat szép számban! - Bocsánat, ne haragudjon doktor úr és mennyit szoktak adni a népek?
- Hát. . . 30-40. 000 forintot.
- Értem, elnézést kérek, tudatlan vagyok, de megoldjuk azonnal, engedelmével visszakérném a desszertet. Kivette az orvos kezéből a dobozt, felnyitotta és kivett belőle egy köteg 20 ezrest, majd 2 darabot átadott a kővé vált orvosnak, akin látszott, hogy a rosszullét kerülgeti. A többit zsebre vágta és a család kivonult a kórteremből. A többi kismama a takaró alá menekült, mert majd megfulladtak a röhögéstől.

Valós történet alapján

A német legyen ön is milliomos játékban egy férfi eléri a legutolsó kérdést, amivel a fődíjat vihette el és volt még egy telefonos segítsége.
A férfi felhasználja a segítségét és a feleségét kéri, hogy hívják fel.
A műsorvezető felhívta és elmondta neki, hogy ki ő és miért hívta fel, majd átadja a szót a férfinak.

- Szia drágám. Csak azért hívlak, hogy te legyél az első aki megtudja, hogy megnyertem a fődíjat.- majd megjelölte az A-t és megnyerte a fődíjat.

A professzor előadást tart az egyetemen a névválasztás fontosságáról:
– A névadás fontos dolog, valakinek az egész életét meghatározhatja.
Például a fiamat Győzőnek neveztük el, és sikeres is lett az életében.
A nagyobbik lányomnak a Virág nevet adtuk, szép karcsú is lett.
Csak a kisebbik lányomnál nem volt sikeres a névadás.
Almának hívják, de csak annyit értünk el vele, hogy állandóan lepotyog a fáról.