Egy michigani TV állomás bemondónője, miután mégsem esett az előző nap megjósolt hó, ezzel fordult a meteorológushoz:
- Nos Bob, hol van az a 20 centi, amit tegnap este ígértél? Nem csak a fickónak, hanem a stáb felének is el kellett hagynia a forgatás helyszínét, annyira röhögtek. A zavarba jött bemondónő pedig valószínűleg a jövőben kétszer is meggondolja, mielőtt beszél.

"Sziasztok Andika vagyok, anya küldött ide hogy írjam be azt, hogy hogyan ízlett az ebéd.
Hát a leves az nagyon finom volt, mert nem volt, mert nem szeretem, és inkább nem kértem. A második, abban finom volt a hasábkrumpli, csak kevés kecsöpöt adtak hozzá, fagyi vagy csoki meg nincs.
Mire legközelebb jövünk anyáékkal, lécci hozzatok, apu kifizeti”

Kocsma, nyár, buli, nagy társaság, hosszú asztalok. Megy a beszélgetés, mikor az egyik fickó fingik egy jól hallhatót. Zavarában elkezd izegni-mozogni az egyébként igen nyekergős padon, mintha a pad adta volna ki a hangot, mikor a vele szembe ülő sajnálkozó hangon megjegyzi:
- Ugye, milyen más hangja van:)

Egy somogyi kórház szülészetén történt, ismerősöm is a kórteremben lábadozott a szülés után, szem- és fültanúja volt az esetnek, ő mesélte. Népes, jól öltözött kisvárosi cigány család jött a kismamáért és a babáért a 4 ágyas kórterembe, hogy hazavigyék. A szülést levezető orvos is hamar előkerült - a szülés óta nem látták a szobában - és kezeit dörzsölve ott tüsténkedett a család körül, hogy ugye minden rendben volt, ugye, jó volt az ellátás, ugyebár, meg hasonlók. Ekkor előlépett a családfő és nagy tisztelettel rövid mondókába fogott: egyszerű szavakkal megköszönte az orvos munkáját és átadott neki egy hatalmas díszdoboz desszertet. Az orvos átvette a dobozt, de képtelen volt eltitkolni csalódottságát és kézfogás helyett lekezelően kicsattant: - Jóember ilyenkor nem desszertet szoktak adni a szülésznek! Nagy csend lett. Aztán a férfi csendben megkérdezte:
- Bocsánat, hanem mit?
- Aki elégedett a munkánkkal, az borítékot ad, kérem szépen! Hagyományosan ez illik. Maguk nem hallottak még erről? Pedig van maguknál szaporulat szép számban! - Bocsánat, ne haragudjon doktor úr és mennyit szoktak adni a népek?
- Hát. . . 30-40. 000 forintot.
- Értem, elnézést kérek, tudatlan vagyok, de megoldjuk azonnal, engedelmével visszakérném a desszertet. Kivette az orvos kezéből a dobozt, felnyitotta és kivett belőle egy köteg 20 ezrest, majd 2 darabot átadott a kővé vált orvosnak, akin látszott, hogy a rosszullét kerülgeti. A többit zsebre vágta és a család kivonult a kórteremből. A többi kismama a takaró alá menekült, mert majd megfulladtak a röhögéstől.

Ma reggel a parkolóban lerakom a postás bringát, erre azt mondja az éppen arra járó rendőr:
Jó napot kívánok, közúti ellenőrzés...
Még szerencséje, hogy a körzetemben lakik és pont pénze jött, úgyhogy ugyanazt kellett kérdeznem nekem is: Jó napot kívánok, személyi igazolvány, lakcímkártya.

Egy család új hűtőszekrényt vásárolt. A régit kitették a ház elé, és ráírták: "Ingyen elvihető."
A kiselejtezett hűtő még 3 nap múlva is ott állt, senki rá sem nézett. A házigazda gondolt egyet, és kicserélte rajta a feliratot: "Eladó 10.000 Ft-ért."
Még aznap éjjel ellopták.

Látogató: Hol van New York?
Infós: Az USA-ban.
Látogató: De a New York üzlet?
Infós: Olyan nincs, csak New Yorker üzlet, ezen a szinten a jobboldalon.
Látogató: Na ugye, hogy tudja!

Látogató: Hol van az x.y. bolt?
Infós: Ezen a szinten, baloldalon.
Látogató: A múltkor a jobb oldalon volt, erre biztosan emlékszem.
Infós: Hölgyem, nem lehet, hogy a múltkor a másik irányból jött?
Látogató: Nahát, tényleg!

Látogató: Jó napot! K&H Bank van itt?
Infós: Sajnos nincs.
Látogató: De az újság azt írja!
Infós: Mutassa meg, legyen szíves... Ez MKB-t ír!
Látogató: Azt hát, nem mindegy?!

Látogató: Elnézést, én egy aranyboltot keresek, a földszinten van, a művesés mellett.
Infós: Művesés?! Nem vízesés?
Látogató: Hááát...

Látogató: Van a Media Marktban Keravill?

Az iskolában a lányok mindig felmentek a WC-be, hogy kirúzsozzák magukat. A rúzsozás után mindegyik lány a tükörre rakta a szájlenyomatát.
A takarítónő az igazgatóhoz fordult és minden kirúzsozott lányt behívtak a WC-be. Ott a takarítónő megmutatta mindenkinek, hogy milyen nehéz letörölni a rúzsfoltokat.
A rongyát belemártotta a WC-be és azzal törölte le a foltokat.
Attól a naptól kezdve nem volt többé rúzsfolt a tükrön.

Két beteg sántít be két különböző, magyar orvosi rendelőbe. Mindkettőnél megállapítják, hogy sürgősen csípőprotézis operációra van szüksége.
Az első beteget egy órán belül megvizsgálják, azonnal elkészítik a röntgen felvételt, kiértékelik és másnapra kitűzik az operáció idejét. Másnap aztán meg is műtik.
A második beteg egy hétig vár míg a körzeti orvoshoz bejut, aki egy specialistához küldi. A specialistára 2 hónapig vár, aki kiírja röntgenre.A röntgent egy hónapon belül elvégezik és kiértékelik, majd megállapítják az operáció szükségességét. A kórházban előjegyzik és 9 hónap múlva már meg is operálják.

Mi a különbség a két beteg közt?
Az első egy kutya, a második egy ember!

A mi gyerekkorunkban az autókban nem volt légzsák, hátsó biztonsági öv.
Egy teherautó platóján utazni különleges élmény volt, most is szívesen emlékszünk rá.
A kiságyaink rikító színű, ólmot tartalmazó festékkel voltak pingálva.
Nem volt biztonsági kupak a gyógyszereken.
Védősisak nélkül bringáztunk.
A nagymama kerti kútjából húzott vizet ittuk, ásványvíz
helyett.
Magunk készítette görkorcsolyáink voltak.
A szerencsésebbek, akik lejtős utcákban laktak, az utca elejéről indulva, félúton eszméltek rá, hogy nincs fék a gördeszkán.
Néhányszor közeli kapcsolatba kerültünk az utcabeli fákkal, bokrokkal, de megtanultunk ennek is örülni, hiszen igaz ugyan, hogy letaroltuk a bokrokat, de a bokor alatt legalább az autók útjában nem voltunk.
Ha kimentünk játszani, egyetlen kikötés az volt, hogy sötétedésre érjünk haza.
Az iskolában nem volt napközi, otthon ebédeltünk.
Nem voltak mobiltelefonjaink, így aztán senki ránk nem talált. Jó volt. Nem?
Rosszalkodtunk, számtalan csínyt követtünk el, hol egy kéz, hol egy láb tört, a fogaink sem voltak biztonságban, és mégsem születtek jegyzőkönyvek a rendőrségen. A felelősség mindig azé volt, akié kellett, hogy legyen.
Házi süteményen éltünk, vajas kenyéren, cukros és nem szaharinos ételt, italt kaptunk, mégsem voltak súlyproblémáink, mert állandó mozgásban voltunk.
Egy Meggy Márká-t négyen ittunk ugyanabból az üvegből és egyikünk sem halt bele.
Nem volt Playstation-ünk, Nintendónk, X box-unk, video játékaink, színes televíziónk 110 csatornával, videó kameránk, dolby surround, mindentudó telefonjaink, számítógépeink,
Internet, de voltak barátaink.
Vágytunk egymás társaságára. Rossz volt egyedül.
Időnként összevesztünk, ha csapatok kellettek a játékhoz, és ha valaki kimaradt a csapatból, nem kellett őt pszichológushoz vinni az elszenvedett trauma miatt.
Nem voltunk mindannyian jó tanulók. Még az is előfordult, hogy évet kellett ismételnünk.
Nem rohantak velünk egyből pszichológushoz. Senkit sem ismerek, aki dislexiában szenvedett volna, vagy hiperaktív lett volna.
Ha valaki évet ismételt, olyan volt, mintha kapott volna még egy esélyt.

Azt kérdezik a gyerekeink: Hogyan lehetett így élni?
Hogyan nőttünk azokká, akik vagyunk?
Ennek a generációnak a képviselője vagy?
Ha igen, akkor meséld el ezt a fiataloknak, hogy megtudják milyenek is voltak azok az évek.

Ők majd azt mondják, hogy tök unalmasak voltunk, és csak mi fogjuk tudni, hogy nem unalmasak voltunk, hanem boldogok.