Egy michigani TV állomás bemondónője, miután mégsem esett az előző nap megjósolt hó, ezzel fordult a meteorológushoz:
- Nos Bob, hol van az a 20 centi, amit tegnap este ígértél? Nem csak a fickónak, hanem a stáb felének is el kellett hagynia a forgatás helyszínét, annyira röhögtek. A zavarba jött bemondónő pedig valószínűleg a jövőben kétszer is meggondolja, mielőtt beszél.

A barátnőméknél ebédeltünk és utána az apja félrehívott. A faterjával tök jól kijövök, sokszor szoktunk dumálni.
Mondta hogy pár napja hallotta ahogy szexeltünk és, hogy legközelebb figyeljünk oda, mert ez neki és nekünk is kínos.
A gáz csak az volt, hogy én egy hétig a haverjaimmal voltam síelni Ausztriában.

Egy számítástechnikai boltba bejön egy öreg néni és kér egy Hajdú számítógépet! Megkérdezik tőle, hogy nem szárítógépet keres véletlenül, mert a szomszéd üzletben ilyesmiket árulnak. Nem, neki Hajdú számítógép kell!
Megkérdezik tőle hogy, miért pont Hajdú-t kér?
- Mert otthon minden Hajdú, fiam! Te már biztos nem tudod mi az a márkahűség!

Húsz évvel ezelőtt történt. Az volt a szokás a munkahelyemen, hogy túlóra után a vonathoz sétálva a srácok beugrottak egy felesre a presszóba. Egy sráccal túlóráztunk, hazafelé kérdezte, hogy "Nem iszunk valami édeset?".
Akkoriban a bonbon meggy volt a menő. Vele tartottam. A következő nap megint. Tudni kell, hogy nagyon ritkán iszom alkoholt.
A 3. napon azzal a pasival túlóráztunk akinél nagyon be akartam volna vágódni. Ő is feltette a szokásos kérdést. Én meg szabadkoztam, hogy "Én nem iszom - meg stb., de bemegyek veled" - mondtam.
Beléptünk, a srác kért valamit már nem emlékszem, hogy mi volt az, a kiszolgálónő meg rám néz és azt kérdezte:
- A hölgynek a szokásosat?

Ma kifestettem leendő kislányunk szobáját rózsaszínre. Este elmentünk ultrahangra, ahol kiderült, hogy múltkor félrenézték a nemét.
Kisfiú lesz !

A mi gyerekkorunkban az autókban nem volt légzsák, hátsó biztonsági öv.
Egy teherautó platóján utazni különleges élmény volt, most is szívesen emlékszünk rá.
A kiságyaink rikító színű, ólmot tartalmazó festékkel voltak pingálva.
Nem volt biztonsági kupak a gyógyszereken.
Védősisak nélkül bringáztunk.
A nagymama kerti kútjából húzott vizet ittuk, ásványvíz
helyett.
Magunk készítette görkorcsolyáink voltak.
A szerencsésebbek, akik lejtős utcákban laktak, az utca elejéről indulva, félúton eszméltek rá, hogy nincs fék a gördeszkán.
Néhányszor közeli kapcsolatba kerültünk az utcabeli fákkal, bokrokkal, de megtanultunk ennek is örülni, hiszen igaz ugyan, hogy letaroltuk a bokrokat, de a bokor alatt legalább az autók útjában nem voltunk.
Ha kimentünk játszani, egyetlen kikötés az volt, hogy sötétedésre érjünk haza.
Az iskolában nem volt napközi, otthon ebédeltünk.
Nem voltak mobiltelefonjaink, így aztán senki ránk nem talált. Jó volt. Nem?
Rosszalkodtunk, számtalan csínyt követtünk el, hol egy kéz, hol egy láb tört, a fogaink sem voltak biztonságban, és mégsem születtek jegyzőkönyvek a rendőrségen. A felelősség mindig azé volt, akié kellett, hogy legyen.
Házi süteményen éltünk, vajas kenyéren, cukros és nem szaharinos ételt, italt kaptunk, mégsem voltak súlyproblémáink, mert állandó mozgásban voltunk.
Egy Meggy Márká-t négyen ittunk ugyanabból az üvegből és egyikünk sem halt bele.
Nem volt Playstation-ünk, Nintendónk, X box-unk, video játékaink, színes televíziónk 110 csatornával, videó kameránk, dolby surround, mindentudó telefonjaink, számítógépeink,
Internet, de voltak barátaink.
Vágytunk egymás társaságára. Rossz volt egyedül.
Időnként összevesztünk, ha csapatok kellettek a játékhoz, és ha valaki kimaradt a csapatból, nem kellett őt pszichológushoz vinni az elszenvedett trauma miatt.
Nem voltunk mindannyian jó tanulók. Még az is előfordult, hogy évet kellett ismételnünk.
Nem rohantak velünk egyből pszichológushoz. Senkit sem ismerek, aki dislexiában szenvedett volna, vagy hiperaktív lett volna.
Ha valaki évet ismételt, olyan volt, mintha kapott volna még egy esélyt.

Azt kérdezik a gyerekeink: Hogyan lehetett így élni?
Hogyan nőttünk azokká, akik vagyunk?
Ennek a generációnak a képviselője vagy?
Ha igen, akkor meséld el ezt a fiataloknak, hogy megtudják milyenek is voltak azok az évek.

Ők majd azt mondják, hogy tök unalmasak voltunk, és csak mi fogjuk tudni, hogy nem unalmasak voltunk, hanem boldogok.

Anikó néni nagyon precíz tanító néni volt. Szülőire mindenkinek kis ültető kártyát készített, nekünk szülőknek oda kellett ülnünk. Az egyik apuka unalmában a következőt írta a kártya hátuljára: Itt járt apád Marci! Rohadt kemény és alacsony a padod! Az öreglánynak pedig be nem áll a szája!
Ez az apuka akkor lepődött meg amikor Anikó néni beszedte a kártyákat, mondván ez nem csak erre az egy alkalomra szólt...

1. Felháborító, hogy nem tartanak alkoholt, legalább bort. Bezzeg a pincérek mind részegek!

2. Azonnal cseréljék le a személyzet egyes tagjait! Bablevest rendeltem, meg sült krumplit hallal.
Egy tányérban szolgálták fel...

Politológiából vizsgáztam.Mindent szépen megtanultam, mert tudtam, hogy nem vagyok szimpatikus a tanárnak.
Amikor elmeséltem a rendszerváltás minden apró titkát, a professzor megszólalt:

- Kitűnő felelet, már csak két kérdés a kettesért:

- Ki volt Nagy Imre keresztapja és ki tervezte a díszletet az újratemetésén? Megbuktam.:(

Vetélkedőt rendeztek a világ királynéinak. Ki a legerősebb köztük? Hárman jutottak a döntőbe. Mindegyiknek adtak egy diót, hogy törje össze.
Az első királynő a foga közé vette és összeroppantotta.
Rávésték a koronájára: "A legerősebb fogú királyné."
A második a markába fogta és reccs, máris összetörte. Ezt vésték a koronájára: "A legerősebb kezű királyné."
A harmadik a combja közé rakta és egy pillanat alatt összeroppantotta. Tanakodtak a bírák...
Mit írjanak a koronájára? Végül ezt a feliratot kapta: "Isten óvja a királyt!"