Vasas meccs, Vass István Zoltán:
"A Vasas kapusa, Kakas dobja ki a labdát, amely Farkashoz kerül, aki jól passzol Nyúlhoz. (kis csönd) Kedves hallgatóink! Ha hozzáteszem, hogy a játékvezető Maczkó, akkor itt az egész állatkert!

A 80-as évek elején volt egy NDK-s korcsolyázónő, akit úgy hívtak:
Anett Poetsch (Pöccs).
Gyulai István még riporter volt. Idézet a közvetítésből:
"A kis Pöccs, hogy megnőtt tavaly óta!"

Egy-két éve egy unalmas kispest meccsen egy kisfiú teljesen váratlanul belekiabál a pálya szélén lévő mikrofonba:
"Én vagyok a király!", mire egy kis csönd, majd Hajdú B.: "A királyt hallottuk"

Egyik este a haverokkal voltam bulizni. Megígértem a feleségemnek, hogy éjfélre otthon leszek. Az órák gyorsan múltak, a sör jól csúszott. Hajnali három felé, tök részegen hazaindultam.
Épp az ajtón belül voltam, amikor a kakukkos óra háromszor kakukkolt. Hirtelen, mivel tudtam, hogy a feleségem valószínű felébred, kakukkoltam még kilencszer.

Igazán büszke voltam magamra, hogy ilyen gyors és eszes megoldást találtam még részegen is. Másnap reggel a feleségem megkérdezte, hogy mikor értem haza. Erre én mondtam, 12-kor.
Nem látszott felindultnak egyáltalán. Mázlim van, gondoltam. Viszont megjegyezte, hogy új kakukkos órát kell szereznünk. Mikor kérdeztem tőle miért, így felelt:
- Hát, tegnap éjjel kakukkolt 3-szor, majd azt mondta "a kurva életbe!", azután még 4-szer kakukkolt, majd megköszörülte a torkát, kakukkolt még 3-szor, kuncogott egy darabig, majd kakukkolt még 2-szer. És azután egy nagyot fingott.

- Nem volt nehéz Párizsban egyedül? Meg tudtad értetni magad? - kérdi egy férfi a barátját.
- Még a legnehezebb helyzetben is mindent megértettem. Az egyik bárban például csodaszép francia nővel ismerkedtem meg.
Üveget rajzoltam, mire ő bólintott, én pedig rendeltem egy üveg pezsgőt. Aztán tyúkot rajzoltam, ő bólintott és elmentünk vacsorázni. Egyszer aztán kivette a kezemből a tollat és ágyat rajzolt.
- És akkor mi történt?
- Akkor én bólintottam, bár ma sem értem, hogyan jött rá, hogy lakberendező vagyok!

Egy michigani TV állomás bemondónője, miután mégsem esett az előző nap megjósolt hó, ezzel fordult a meteorológushoz:
- Nos Bob, hol van az a 20 centi, amit tegnap este ígértél?
Nem csak a fickónak, hanem a stáb felének is el kellett hagynia a forgatás helyszínét, annyira röhögtek, a zavarba jött bemondónő pedig gondolom a jövőben kétszer is meggondolja, mielőtt élő adásban kérdez valamit...

Egy nő éppen hempereg a szeretőjével a 20. emeleti lakásukban, amikor
hallja, hogy a férje hazaérkezik.
Gyorsan szól a szeretőnek, hogy merevedjen szobor formába és meg ne
mozduljon.
A férj belép és azonnal kérdőre vonja:
- Ki ez a pasas ?
- Ez egy szexrobot. Azért vettem, hogy amikor úton vagy, akkor legyen
akivel szexeljek.
- Ok. Akkor most szexeljünk !
- Nem drágám. Most nem lehet, hiszen pont tegnap jött meg nekem.
Inkább kimegyek a konyhába és főzök neked egy kávét.
Miután az asszony kimegy a konyhába a férj hangosan mondja magának:
- A francba ! Pedig olyan kanos vagyok. Na nem baj, majd én megdugom a robotot !
És hozzá is lát a szexhez. Ekkor a szerető megszólal egy robot fémes hangján:
- RENDSZER HIBA ! ...ROSSZ LYUK !..... RENDSZER HIBA !.... ROSSZ LYUK !
Mire a férj újra hangosan:
- A francba ! Ez a robot nem működik. Kivágom az ablakon !
A szerető azonnal átlátja a bajt, hogy a 20. emeleten vannak és újra
megszólal a robot fémes hangján:
- SZOFTVER FRISSÍTVE !.... PRÓBÁLJA ÚJRA!!!....PRÓBÁLJA ÚJRA!!!

- Jó napot! A Hazai Világbank telefonszámát szeretném.
- Hazai Világbank?
- Tudja, a HVB bank!
-------------------------------

- Itt lakom Tamásiban, és a házammal szemben van egy telefonfülke. Most, hogy északi szél fúj, állandóan csapkod az ajtaja. Ki tudna küldeni valakit, aki megjavítja?

Egy kis panzióból reggel kijelentkezik egy vendég. A recepciós érdeklődik:
- Hogy érezte magát nálunk, uram?
- Szörnyen. - feleli a fickó. - Az éjjel alig aludtam.15 percenként arra riadtam, hogy valami dübörög.
Nem sokkal ezután jön egy fiatal pár, őket is megszólítja az alkalmazott:
- Jó reggelt! Remélem, sikerült kipihenni magukat nálunk!
- Sajnos nem. - feleli a fiatalember. - Valaki a szomszéd szobában olyan hangosan horkolt, hogy negyedóránként átkopogtunk a falon, hogy hagyja abba.

Az egyik olasz játékvezető így dicsekedett az őt meginterjúvoló újságírónak:
- Amikor Rómában a mérkőzés után elhagytam a stadiont, több százan kezet csókoltak nekem.
- Olyan jól bíráskodott?
- Dehogyis! Püspökruhába kellett öltöznöm, hogy kimenekülhessek a szurkolók közül.

Délre kaptam időpontot a nőgyógyászhoz, örültem, hogy délelőtt viszonylag stresszmentesen fel tudok készülni majd az eseményre.
Reggel azonban telefonhívást kaptam a rendelőből, hogy jó lenne, ha 9:30-ra ott tudnék lenni. "Persze, ott leszek" mondtam a legnagyobb nyugalommal, és csak utána estem pánikba. A reggeli kapkodás a szokásos menetben folyt, gyerekek reggeliztetése, öltöztetése, uzsonnák csomagolása, fuvarozás az iskolába, óvodába stb. 8:45-re értem haza, nem volt már idő újabb fürdésre, ezért csak gyorsan felkaptam a mosakodó rongyot a kád mellöl, és jól lemostam magam "ott". Autóba vágtam magam és rohantam az orvoshoz. Felfeküdtem az asztalra, a fejemet a fal felé fordítottam, és azt képzeltem, hogy Párizsban sétálgatok... A doki megszemlélte a terepet, majd így szólt:
- Húha! Látom, ma volt egy kis különleges felkészülés...
Nem tudtam miről beszél, nem reagáltam semmit, tovább sétáltam "Párizsban". Hazamentem, a nap további része a szokásos rutin szerint ment, főzés, gyerekek összeszedése, házi feladatok ellenőrzése. Estefelé a lányom ijedt hangon kérdezte:
- Anyu, hol van a mosdórongy a fürdőszobából?
- Kidobtam, vegyél elő másikat! - mondtam neki. Mire a lányom:
- De nekem az kell, mert benne volt az összes csillámporom és flitterem!"

A mi gyerekkorunkban az autókban nem volt légzsák, hátsó biztonsági öv.
Egy teherautó platóján utazni különleges élmény volt, most is szívesen emlékszünk rá.
A kiságyaink rikító színű, ólmot tartalmazó festékkel voltak pingálva.
Nem volt biztonsági kupak a gyógyszereken.
Védősisak nélkül bringáztunk.
A nagymama kerti kútjából húzott vizet ittuk, ásványvíz
helyett.
Magunk készítette görkorcsolyáink voltak.
A szerencsésebbek, akik lejtős utcákban laktak, az utca elejéről indulva, félúton eszméltek rá, hogy nincs fék a gördeszkán.
Néhányszor közeli kapcsolatba kerültünk az utcabeli fákkal, bokrokkal, de megtanultunk ennek is örülni, hiszen igaz ugyan, hogy letaroltuk a bokrokat, de a bokor alatt legalább az autók útjában nem voltunk.
Ha kimentünk játszani, egyetlen kikötés az volt, hogy sötétedésre érjünk haza.
Az iskolában nem volt napközi, otthon ebédeltünk.
Nem voltak mobiltelefonjaink, így aztán senki ránk nem talált. Jó volt. Nem?
Rosszalkodtunk, számtalan csínyt követtünk el, hol egy kéz, hol egy láb tört, a fogaink sem voltak biztonságban, és mégsem születtek jegyzőkönyvek a rendőrségen. A felelősség mindig azé volt, akié kellett, hogy legyen.
Házi süteményen éltünk, vajas kenyéren, cukros és nem szaharinos ételt, italt kaptunk, mégsem voltak súlyproblémáink, mert állandó mozgásban voltunk.
Egy Meggy Márká-t négyen ittunk ugyanabból az üvegből és egyikünk sem halt bele.
Nem volt Playstation-ünk, Nintendónk, X box-unk, video játékaink, színes televíziónk 110 csatornával, videó kameránk, dolby surround, mindentudó telefonjaink, számítógépeink,
Internet, de voltak barátaink.
Vágytunk egymás társaságára. Rossz volt egyedül.
Időnként összevesztünk, ha csapatok kellettek a játékhoz, és ha valaki kimaradt a csapatból, nem kellett őt pszichológushoz vinni az elszenvedett trauma miatt.
Nem voltunk mindannyian jó tanulók. Még az is előfordult, hogy évet kellett ismételnünk.
Nem rohantak velünk egyből pszichológushoz. Senkit sem ismerek, aki dislexiában szenvedett volna, vagy hiperaktív lett volna.
Ha valaki évet ismételt, olyan volt, mintha kapott volna még egy esélyt.

Azt kérdezik a gyerekeink: Hogyan lehetett így élni?
Hogyan nőttünk azokká, akik vagyunk?
Ennek a generációnak a képviselője vagy?
Ha igen, akkor meséld el ezt a fiataloknak, hogy megtudják milyenek is voltak azok az évek.

Ők majd azt mondják, hogy tök unalmasak voltunk, és csak mi fogjuk tudni, hogy nem unalmasak voltunk, hanem boldogok.