Egy idősödő nő felszáll a buszra. Egy úriember egyből felpattan, hogy átadja a helyét.
Erre a hölgy:
- De kérem, én előmelegített helyre nem ülök!
- Akkor üljön a jegesmedve fa**ára!
A hölgy megdöbbenve odamegy a sofőrhöz:
- Maga hallotta ezt?
- Hogyne.
- És nem tesz semmit?
- Mégis mit csináljak? Forduljak észak felé?

A bánatomat italba akartam fojtani, de kiderült, hogy tud úszni a bestia!

Az iskolában a lányok mindig felmentek a WC-be, hogy kirúzsozzák magukat. A rúzsozás után mindegyik lány a tükörre rakta a szájlenyomatát.
A takarítónő az igazgatóhoz fordult és minden kirúzsozott lányt behívtak a WC-be. Ott a takarítónő megmutatta mindenkinek, hogy milyen nehéz letörölni a rúzsfoltokat.
A rongyát belemártotta a WC-be és azzal törölte le a foltokat.
Attól a naptól kezdve nem volt többé rúzsfolt a tükrön.

Ballagás a gimnáziumban. Mindenki meghatottan áll, az igazgató beszédet mond, felcsendül a Honfoglalás zenéje.
Mellettem áll egy öreg bácsi, hallgatja a zenét.
Egyszer csak megszólít:
- Elnézést, ki énekel?
- Demjén Ferenc. - válaszolom.
Erre a papa:
- Szép hangja van. Hányadikos a Feri?

Dezső egy nap azzal a hírrel tért haza egy orvosi vizsgálatból Adélhoz, a feleségéhez, hogy az orvosa szerint már csak 24 óra van hátra az életéből.

Letörölgette felesége arcáról a könnyeket, majd megkérte, szeretkezzenek.
A nő természetesen nem tiltakozott, és szenvedélyes szex kerekedett.
Hat órával később aztán Dezső újra odament az asszonykájához, és így szólt hozzá:
- Kedvesem, most már csak 18 óra van hátra az életemből.Szeretkezhetnénk újra?
Adél nem mondott nemet, és újra vad szex következett. Kicsit később, mikor Dezső
épp lefekvéshez készülődött, ráébredt, hogy már csak 8 órája van hátra az életéből.
Gyengéden megböködte Adél vállát, és azt mondta:
- Drágám? Kérlek! Csak még egyszer utoljára, mielőtt meghalnék!
Adél belement, majd az aktus után a másik oldalára fordult és elaludt.
Dezső fejében azonban egyre csak ketyegett az óra, tikk-takk, tikk-takk, és addig-addig forgolódott álmatlanul, míg végül már csak 4 óra volt hátra az életéből.
Szelíden megkocogtatta felesége vállát, hogy felébressze.
- Kicsim, már csak négy órám maradt! Nem lehetne?
Felesége hirtelen felült, felé fordult, és így szólt:
- Na ide hallgass, Dezső! NEKEM holnap reggel fel kell kelnem! NEKED nem!

Új padlószőnyeget vettünk a lakásba. Az árban benne volt a lerakás is. Beállított két fickó, behozták és ripsz-ropsz lerakták a szőnyeget. Elégedetten nézték munkájuk eredményét, mikor az egyik oldalba bökte a másikat.
Én is észrevettem, hogy egy hupli van a szőnyeg közepén. A másik fogta a kalapácsot, és néhány ütéssel nagyjából elegyengette a kitüremkedést.
Éppen szólni akartam, hogy ez azért nem tökéletes, mikor benyitott az anyósom, hogy nem láttuk-e a hörcsögét...

Valós történet alapján

A német legyen ön is milliomos játékban egy férfi eléri a legutolsó kérdést, amivel a fődíjat vihette el és volt még egy telefonos segítsége.
A férfi felhasználja a segítségét és a feleségét kéri, hogy hívják fel.
A műsorvezető felhívta és elmondta neki, hogy ki ő és miért hívta fel, majd átadja a szót a férfinak.

- Szia drágám. Csak azért hívlak, hogy te legyél az első aki megtudja, hogy megnyertem a fődíjat.- majd megjelölte az A-t és megnyerte a fődíjat.

Az idióta férjem átállította a gps hangját Darth Vaderre és rohadtul nem tudtam, hogy kell visszaállítani.
Jó volt így leautóznom hétvégén anyámékhoz vidékre. Végig szuszogott és kábé 10 percenként közölte hogy "én vagyok az apád".

Egy michigani TV állomás bemondónője, miután mégsem esett az előző nap megjósolt hó, ezzel fordult a meteorológushoz:
- Nos Bob, hol van az a 20 centi, amit tegnap este ígértél? Nem csak a fickónak, hanem a stáb felének is el kellett hagynia a forgatás helyszínét, annyira röhögtek. A zavarba jött bemondónő pedig valószínűleg a jövőben kétszer is meggondolja, mielőtt beszél.

A mi gyerekkorunkban az autókban nem volt légzsák, hátsó biztonsági öv.
Egy teherautó platóján utazni különleges élmény volt, most is szívesen emlékszünk rá.
A kiságyaink rikító színű, ólmot tartalmazó festékkel voltak pingálva.
Nem volt biztonsági kupak a gyógyszereken.
Védősisak nélkül bringáztunk.
A nagymama kerti kútjából húzott vizet ittuk, ásványvíz
helyett.
Magunk készítette görkorcsolyáink voltak.
A szerencsésebbek, akik lejtős utcákban laktak, az utca elejéről indulva, félúton eszméltek rá, hogy nincs fék a gördeszkán.
Néhányszor közeli kapcsolatba kerültünk az utcabeli fákkal, bokrokkal, de megtanultunk ennek is örülni, hiszen igaz ugyan, hogy letaroltuk a bokrokat, de a bokor alatt legalább az autók útjában nem voltunk.
Ha kimentünk játszani, egyetlen kikötés az volt, hogy sötétedésre érjünk haza.
Az iskolában nem volt napközi, otthon ebédeltünk.
Nem voltak mobiltelefonjaink, így aztán senki ránk nem talált. Jó volt. Nem?
Rosszalkodtunk, számtalan csínyt követtünk el, hol egy kéz, hol egy láb tört, a fogaink sem voltak biztonságban, és mégsem születtek jegyzőkönyvek a rendőrségen. A felelősség mindig azé volt, akié kellett, hogy legyen.
Házi süteményen éltünk, vajas kenyéren, cukros és nem szaharinos ételt, italt kaptunk, mégsem voltak súlyproblémáink, mert állandó mozgásban voltunk.
Egy Meggy Márká-t négyen ittunk ugyanabból az üvegből és egyikünk sem halt bele.
Nem volt Playstation-ünk, Nintendónk, X box-unk, video játékaink, színes televíziónk 110 csatornával, videó kameránk, dolby surround, mindentudó telefonjaink, számítógépeink,
Internet, de voltak barátaink.
Vágytunk egymás társaságára. Rossz volt egyedül.
Időnként összevesztünk, ha csapatok kellettek a játékhoz, és ha valaki kimaradt a csapatból, nem kellett őt pszichológushoz vinni az elszenvedett trauma miatt.
Nem voltunk mindannyian jó tanulók. Még az is előfordult, hogy évet kellett ismételnünk.
Nem rohantak velünk egyből pszichológushoz. Senkit sem ismerek, aki dislexiában szenvedett volna, vagy hiperaktív lett volna.
Ha valaki évet ismételt, olyan volt, mintha kapott volna még egy esélyt.

Azt kérdezik a gyerekeink: Hogyan lehetett így élni?
Hogyan nőttünk azokká, akik vagyunk?
Ennek a generációnak a képviselője vagy?
Ha igen, akkor meséld el ezt a fiataloknak, hogy megtudják milyenek is voltak azok az évek.

Ők majd azt mondják, hogy tök unalmasak voltunk, és csak mi fogjuk tudni, hogy nem unalmasak voltunk, hanem boldogok.