Felnőtt
Két barátnő elhatározza, hogy rendeznek egy görbe estét a férjeik nélkül. Az este jól sikerül, pompásan érzik magukat, kicsit iszogatnak is. Ahogy hazafelé botladoznak részegen, hirtelen mindkettejükre rájön a pisilhetnék.Mivel éppen egy temető mellett vannak, bemennek a sírokhoz, a bokrok közé. Mikor végeznek, azzal a problémával szembesülnek, hogy nincs semmi, amivel megtörölhetnék magukat. Egyikük lehúzza a bugyiját és megtörölközik vele, majd eldobja a ruhadarabot. A másiknak jobb ötlete támad, a mellette lévő síron található virágokról leszakít egy nagyobb levelet. Másnap az egyikük férje szomorúan mondja a haverjának:
- Te, komám, nem tudom hol voltak a lányok, de az én feleségem bugyi nélkül jött haza!
- Az semmi! - mondja a másik. - Te még szerencsés vagy, az enyémnek a seggén egy szalag volt azzal a felirattal, hogy "Sosem felejtünk el, a helyi tűzoltóőrs!"
Értékeld a viccet:
Eddigi értékelés: 4,60
Felnőtt
A beteg könyörög az ápolónőnek:
- Nővérke! Hadd adjak egy csókot magának!
- Nem lehet!
- De nővérke! Hadd adjak egy csókot!
- Nem lehet! Már az is szabályellenes, hogy maga alatt fekszem!
Értékeld a viccet:
Eddigi értékelés: 4,35
Felnőtt
Egy cowboy bent iszogat a bárban, odalép hozzá egy nő és megkérdi:
- Te igazi cowboy vagy?
- Igen! - válaszolja a cowboy.
- És mit csinál egy cowboy?
- Reggeltől estig vigyáz a csordájára, majd estétől reggelig alszik, majd így megy ez minden nap. Te ki vagy valójában?
- Én egy leszbikus vagyok - mondja a nő.
- És mit csinál egy leszbikus? - kérdi a cowboy.
- Reggeltől estig és estétől reggelig kívánja a nőket.
A nő elmegy majd odamegy egy férfi és kérdi:
- Te egy igazi cowboy vagy?
- Hát egy fél órával ezelőtt azt hittem, hogy az vagyok, de most azt hiszem, hogy leszbikus vagyok.
Értékeld a viccet:
Eddigi értékelés: 4,53
Felnőtt
Két nő játszik a golfpályán. Egyikük üt egy nagyot, a labda messzire repül és pont egy férfiakból álló csoportba csapódik. Nagy üvöltés hallatszik, a két nő futva indul az áldozatokhoz. Egy férfit látnak, aki két kezét a lába között tartva egy helyben ugrál, fájdalmas kifejezéssel az arcán. A tettes odamegy hozzá, és azt mondja:
- Jaj uram, nagyon sajnálom. Úgy látom, pont a legrosszabb helyen találtam el. Engedje meg, hogy segítsek, én orvos vagyok.
Azzal elkezdi a férfi nemi szervét masszírozni.
- Ugye, most már sokkal jobb? - kérdezi áldozatától.
- Ó igen, most már sokkal jobb - feleli meglepetten a férfi. - De az ujjam sajnos még mindig fáj!
Értékeld a viccet:
Eddigi értékelés: 4,61
Felnőtt
Egy fiatal pár autózik a városban, amikor nagyon megkívánják egymást. Keresnek egy csendes helyet, ám mikor már éppen belemelegednének, kopogtatás hallatszik a kocsiablakon. Gyorsan összekapják magukat, majd amikor a fiú letekeri az ablakot, egy rendőrt lát, aki szigorú arccal azt mondja:
- Ugye tudják, hogy ez itt tilos. Ez egy nyilvános hely, emberek járnak erre. Hogy gondolják, hogy ilyet csinálnak a város kellős közepén?
A fiatal pár szabadkozik, elnézést kérnek, megígérik, hogy legközelebb nem csinálnak ilyet. A rendőr megenyhül, és azt mondja nekik:
- Jó, nem viszem be magukat, de egy szabálysértési bírságot ki kell rónom!
Megírja a papírt, odaadja a fiúnak, majd elköszön, és távozik. A fiú megnézi a bírság papírját, ahol a szabálysértés leírásánál a következő áll:
"69 a 50 km/órás zónában..."
Értékeld a viccet:
Eddigi értékelés: 3,64
Felnőtt
Elértem a nyugdíjkorhatárt, bementem járandóságomért a nyugdíjbiztosítóm helyi fiókjába. A pult mögött ülő fiatal nő, életkorom ellenőrzése végett, kérte a jogosítványomat.
(Ausztráliában nincs személyi igazolvány). Végigkutattam a zsebeimet és rájöttem, hogy a tárcám otthon maradt.
Mondtam neki, hogy sajnálom, haza kell érte mennem, majd később megint eljövök.
Mire a nő mosolyogva:
- Gombolja ki az ingét. Nem értettem mit is akar, de kigomboltam. Az az ősz szőr a mellén nekem elég bizonyíték, mondta a hölgy és átvette tőlem a kitöltött űrlapot.
Mikor hazaértem, talán az indokoltnál kissé izgatottabban meséltem a nejemnek a hivatalban történteket.
Erre a nejem: - Miért nem toltad le a gatyádat is. Még rokkantságit is kaphattál volna!
Értékeld a viccet:
Eddigi értékelés: 4,45
Felnőtt
- És a te férjed mennyire fickós még az ágyban? Elégedett vagy a nemi életetekkel? - kérdi az egyik.
- Tudod, a mi nemi életünk olyan, mint a munkanélküli segély.
- Ezt hogy kell érteni?!
- Több a semminél, de a megélhetéshez kevés.
Értékeld a viccet:
Eddigi értékelés: 3,84
Felnőtt
Egy japán, egy amerikai és egy orosz beszélgetnek, kinek mi volt élete legnagyobb kudarca.

"Egyszer ültem a parkban, - mondja a japán - odaült mellém egy bombázó nő. Már épp meg akartam szólítani, mikor felállt, elindult a buszmegálló felé. Én utána rohantam, de jött a busz, és az orrom előtt becsukta az ajtót..."

"Én egyszer üldögéltem a parkban, - kezdi az amerikai -egyszer csak leült mellém két dögös szőke hajú csaj. Nem tudtam eldönteni melyiket szólítsam le. Ekkor mind a két csaj felállt, és elindult a buszmegálló felé. Mire utánuk futottam, éppen jött a busz, és az orrom előtt bezáródtak az ajtók...

"Az semmi, - mondja az orosz - én egyszer Moszkvában üldögéltem egyedül egy parkban. Jött két kigyúrt buzi. Se buszmegálló, se busz...
Értékeld a viccet:
Eddigi értékelés: 4,5
Felnőtt
A 12 éves Béluska bemegy a moziba, ahol éppen egy szexfilmet vetítenek,
de 2 perc múlva rohan kifelé.
A portás kérdezi, hogy miért gondolta meg magát.
- Anyukám azt mondta, hogy ha valami csúnyát nézek, akkor kősziklává válok.
- Na és?
- Éreztem, hogy kezdődik!
Értékeld a viccet:
Eddigi értékelés: 4,29
Felnőtt
Józsi bácsit meginterjúvolja egy riporternő. Ezt kérdi tőle:
- Józsi bácsi! Önt miért szeretik ennyire a nők?
- Nem is tudom - feleli az öreg, és közben szerényen megnyalja a szemöldökét...
Értékeld a viccet:
Eddigi értékelés: 3,90