A vezérigazgató aggódik egyik fiatal kollégája miatt, aki délben egy időre mindig eltűnik a munkahelyről.
Elhatározza, hogy utánajár, és magánnyomozót fogad!
A nyomozó annak rendje-módja szerint követi a megfigyelendő személyt, mikor délben elhagyja az épületet.
Másnap a vezérigazgató szobájába siet, hogy beszámoljon a tapasztaltakról:
- Kovács úr a szokásos módon délben elhagyta az épületet, majd elhajtott a kocsijával a házához. Megebédelt az otthonában, majd szeretkezett a feleségével. Ezután elszívott néhányat a kiváló minőségű szivarjai közül. Végül visszatért a munkába.
- Akkor semmi gond, végül is ezt az ebédidejében megteheti. Én meg már valami rossztól féltem...
- Öööö... uram, megengedi, hogy tegezzem?
- Hát... Persze, miért is ne?
- Akkor hadd mondjam el ismét. Kovács úr a szokásos módon délben elhagyta az épületet, majd elhajtott a kocsiddal a házadhoz. Megebédelt az otthonodban, majd szeretkezett a feleségeddel.
Ezután elszívott néhányat a kiváló minőségű szivarjaid közül. Végül visszatért a munkába...

- Rávettem az uramat, hogy minden reggeli után egyen meg egy fej fokhagymát, mert ez jó fogyókúra.
- És? Sokat fogyott tőle?
- Egy dekát sem, de a kolléganői messziről elkerülik.

- Amelyik olyan, mint az üstökös: ritkán közelít és akkor is húzza a csíkot...

Egy paraszt el akarja vinni a szénát a szomszéd faluba, de amikor indulna, az anyósa könyörög neki:
- Kérlek, vigyél magaddal!
- Nem!
- Na, kééérlek!
- Nem, és kész!
- De meghúznám magam hátul, nem lennék a terhedre...
- Mondtam már, hogy nem!
Útközben sötét felhők gyülekeznek az égen, és egyszer csak belecsap a villám a szekér hátuljába, mire a parasztember felsóhajt:
- Ej, pedig de szépen kérte.

Pistike kérdezi a tanár nénit:
- Tanárnő, hogy esik visszafelé az eső?
- Hogy kérdezhetsz ilyen butaságot?!
- Csak azért mert anya mondta, hogy vegyem föl a kabátot, mert lehet, hogy visszafelé esni fog az eső.

Iku Nuku...

- A zebrán áthajt egy jaguár, abból kiszáll egy ürge, aki felcsíp egy tyúkot, és disznóságot csinálnak, vé­gül megérkezik a gó­lya.

Egy skót fiatalasszonyt annyira megviseli a férje halála, hogy még a temetéssel kapcsolatos intézni valókat is anyjára bízza. Az anya tárgyal is a temetkezési vállalkozóval:
- Hölgyem, a legszebb szertartásunk: énekkarral, aranyozott kandeláberekkel a nagy ravatalozóban, 1000 font. Ennél valamivel szerényebb kivitelben nyolcszázért tudnám ajánlani ugyanezt, ezüst kandeláberekkel...
- Nézze uram! - szakítja félbe a megboldogult nagyanyja. - Mondja rögtön a legolcsóbbat, és számítsa le belőle, hogy a virágot és a halottat mi hozzuk!

A pilóta, ahogy ő mondta, keményen odaverte a hajót a betonhoz. A légitársaság szabályzata szerint az első tisztnek az ajtóhoz kell állnia, és mosolyogva ismételgetni a kiszálló utasoknak: "köszönjük, hogy társaságunkkal repült".
Egy ilyen leszállás után - mesélte - kínos volt az utasok szemébe néznie, számított rá, hogy nem ússza meg kommentár nélkül.
Már majdnem mindenki kiszállt, kivéve egy kis, idős hölgyet bottal a kezében.
- Fiam, kérdezhetnék valamit? - kérdi a nénike.
- Természetesen, asszonyom - felelte a pilóta, már majdnem megkönnyebbülten.
- Mi történt? Leszálltunk, vagy lelőttek minket?

- Az én férjem olyan, mint egy német luxusautó!
- Olyan erős és jól néz ki?
- Nem, sokkal több gázt ereget, mint amit hajlandó beismerni...